Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1977-09-22

r n * * 3 Szücs elvtárs kiegészítésül még megemlítette, hogy a hatékonyság mé­rése biztonsággal nem lehetséges és szemléleti hatással jóval na­gyobb eredményeket lehet produkálni mint önmagában a szabályozók­kal. Merényi elvtársnő az anyagot elfogadásra javasolta. A cél az volt, hogy rövid áttekintést kapjunk az eddigi tapasztalatokról, melyek hasznosítása kívánatos. Javasolta, hogy a Végrehajtó Bizottság is­merje el a munkabizottság tevékenységét, az anyagban szereplő fi­gyelem felhívást a pártszervezetekkel ismertetni kell. A vizsgálat tapasztalatait célszerű kiterjeszteni az ÉVM további vállalataira is. A pártszervezetek fokozottabban kisérjék figyelemmel a terve­zésben a típustervek alkalmazását, ezt esetenként kérjék számon, nyújtalak nagyobb segítséget a tervezési munka színvonalának eme­léséhez. I A Végrehajtó Bizottság a jelentést a vitában elhangzott kiegészí­tésekkel együtt elfcgidta. Határozata szerint az összegzett tapasz­talatokat a tervező vállalatok párttitkáraival ismertetni kell, a vizsgált öt vállalatnál a részkérdésekre történő utalással együtt. j Kapják: Irattár Jegyzőkönyv yjüJOmbyy f;ií yte V1 i( /. Kovacsics Janös :/ /• Dr. Seres László :/ pol.munkatárs PB titkár L — - I

Next

/
Thumbnails
Contents