Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1977-08-25

r i 4 ’ -Képzési, továbbképzési feladatok 1975-ben a Központi Bizottság határozatának megfelelően elkészí­tettük a káderhatáskörben lévők 5 éves, 197Ő-8o-ig szóló oktatás­­politikai /képzési, továbbképzési/ tervet. A terv felülvizsgálatát időközben elvégeztük. Megállapítottuk,hogy a végrehajtás zömében rögzített elképzelések szerint történik. A továbbiakban is a betervezett oktatási forrnák végzését szorgal­mazzuk. Természetesen figyelembe véve a Közpönti Bizottság Agitá­­ciós és Propaganda Bizottsága által kiadott, a politikai végzett­ség szintjének meghatározásához ajánlott irányelveket, valamint az uj politikai oktatási formákat /pl. szervezett önálló tanulás/. Jelenleg a hatáskörbe tartozók közül- politikai oktatásban 38 fo- szakmai oktatásban 6 íő- vezetőképzésben 11 io vesz részt. II. Káderutánpótlás tervezése, összetétele A hatáskörbe tartozók káderutánpótlására a kerületi pártapparátus összegyűjtötte a javaslatokat. Ezek többségükben egyeztetettek a helyi pártszervezetek vezetéseivel és nagy részben összhangban varrnak az államilag, gazdaságilag illetékes szervek utánpótlási ^ terveivel. A káderutánpótlási tervben szerepel:, a./ függetlenített politikai munkatársnak öl fő b./ nem függetlenített pártfunkcionáriusnak 18 fő c./ állami, gazdasági vozotői funkcióba 21 io Összesen: loo fó | £0 _ *L mMMMhkm . . _____________________—­­­■_

Next

/
Thumbnails
Contents