Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1976-01-08
o — El — a./ A kerületi pártbizottság és apparátusának tevékenysége az MSZMP XI. kongresszusa őta a legfontosabb gazdaságpolitikai határozatok végrehajtásában. A kongresszus óta eltelt időszakban jelentősen növekedett mind a pártszervezetek, minő pedig az egyes párttagok rdeklődése a gazdasági, gazdaságpolitikai kérdések iránt. Ezt a. kedvező körülményt is figyelembe vette pártbizottságunk, amikor a gazda/ ági munka pártellenőrzését s'krátübben. változatosabb módszerekkel gyakorolta. A kerületi Pártbizottság és apparátusának munkáié, p XI. k.ngresszus>n megfogalmazott feladatokból indult ki erre építette a PB és VB munkatervét, a Gazdaságpolitikai Munkabiz 'ttség és az ap- I parátus feladatiérvét. A XI. kongresszus egész gazdasági tevékenységünk fő feladataként a társadalmi termelés haték -nyágának az eddiginél erőteljesebb növelését. j elölte meg. Ezt állította, középp.-ntba a KB 1974. december 5-i halár>zata melynek megjelenését követően a soros teendőket pártbizottsági ülés vitatta meg. t Ezt követően minden pártszervezet ismételten áttekintette J tapasztalatait, megjelölve a további feladatokat is. A határozat tartalmát ás a tennivalókat a pártszervezetek és a gazdasági vezetők pártnapokon, a politikai oktatás keretei között, valamint az üzemi demokrácia különböző fórumain vitatták meg. Általánosítható az a megállapitás, hogy a Központi Bizottság határozatát a kerület gazdasági egységeinek dolgozói,, a párt és a gazdasági vezetők kedvezően fogadták. i A gazdasági vezetés és a pártszervezetek vezető testületéi elkérzitették a komplex intézkedési terveket, melyek előkészítésében kedvezően ötvöződtek az alulról jövő kezdeményezések és a központi elgondolások. A pártszervezetek a i gazdasági munkát segítő, ellenőrző tevékenységük s>rán a j__ b G I I.WM*" ... ,____ _ _ fi______.„fi____________________ 1_____ I