Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1976-08-26

terv kidolgozása párhuzamosan történik. Az ország jelenlegi gazdasági helyzetében döntő Jelentősége van annak, hogy a középtávú tervidőszak induló éve milyen eredmé­nyeket hoz. A tervezőmunka területén ezekben a hónapokban dől el, hogy a népgazda­sági célkitözések mennyire tükröződnek az éves és középtávú tervekben. A másik sa­játosság, amelyet a tervezőmunka előkészítésénél figyelembe kell venni az, hogy ebben az évben sor kerUlt a vállalatok döntéseit meghatározó gazdasági szabályozórendszer módosítására. A minisztériumoknak tehát kiemelten kellett foglalkozniuk azzal, hogy a vállalatok vezetői megértsék és elfogadják a szabályozó módosítás célját és annak kö­vetkezményeit. A vizsgált három ágazati minisztérium irányítása alatt meglehetősen eltérő JellegU vállalatok működnek. Néhány általánosítható tapasztalat igy is összegezhető a válla- # lati tervek kidolgozásával kapcsolatban, amelyek a tervmunka szervezésére, színvo­nalára, valamint a vállalatok gazdasági és politikai vezetése közötti egyUttmUködésre vonatkoznak. A legfontosabb megállapitás, amely mind a három tárca területén egyaránt érvényes, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen Javult a vállalati tervek megalapozottsága. A vállalati tervek összességükben figyelembe veszik a népgazdasági és ágazati célkitű­zéseket. A tervezés színvonala általában javult, a vállalati tervek nagyobb része kon­zisztens, az egyes tervfejezetek közötti összhang biztosított, a tervmutatók összefüggé­sei jól érzékelhetők. Általában érvényesült az a minisztériumi törekvés, hogy a vállalatok tervei komplexen ^ tartalmazzák az össztevékenységre vonatkozó valamennyi - korábban időbelileg is el­különült - részterület feladatait. így szerves része lett a terveknek a vállalatok intéz­kedési programja, szervezésfejlesztési terve, takarékossági terve is. Az V. ötéves, valamint az 1976. éves vállalati tervekkel egyidőben készültek az üzem- és munkaszer­vezési tervek. A vállalatok nagy többsége összekapcsolta a tervkészítést az uj kollek­tív szerződések kidolgozásával. A vállalati tervek készítése során a korábbinál széle­sebb körben és konkrétabban dolgozták ki a szociális- és Jóléti ellátást, valamint a munkavédelmi célokat szolgáló fejlesztési előirányzatokat. I — -f e I " I- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents