Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1976-08-26

r ' ” _ 4 -A vállalatoknál, üzemegységeknél az esetek túlnyomó többségében az éves és középtávú tervekre, valamint az intézkedésekre vonatkozó javaslatokat a helyi szak szervezetek és pártszervezetek műszaki konferenciákon, termelési tanácskozáson, munkahelyi megbeszéléseken vi­tatták meg. A vállalati központoknál, trösztöknél az intézkedési terveket, valamint az éves és ötéves terv javaslatokat az intézmények gazdasági, párt es ozalc szervezeti vezetősége, igazgatói értekezleten tárgyalta. # Az.1976. évi terv szerves része az V. ötéves tervünknek. Az -intézkedései tervek alapvetően az éves ás ötéves tervfeladatok megvalósitását szolgálják. Bár formailag külön-külön dokumentumokról van szó, tartalmi szétvá­lasztásuk, a végrehajtásban és ellenőrzésben való^el­különítésük helytelen lenne. A jelentés ezért a három tevékenységet együtt tárgyalja. Az éves és ötéves tervek, valamint az 1976. évi intéz­kedési tervek előkészítésének tapasztalatai azt mutat­ják, hogy a munka a korábbiaknál szervezettebben, át ^ gondoltabban, alapvetően a Központi Bizottság határo­zatának megfelelően folyt. Javult a gazdasági, párt és társadalmi szervezetek vezetőinek együttműködése, át­gondoltabban érvényesült a pártszervezetek gazdaságpo­litikai szervező munkája és rendszeresebbe vált a párt ellenőrzés. Erősödött a pártszervezetek szemléletfor­máló, cselekvésre mozgósító tevékenysége. Sikerült a párttagsággal folytatott beszélgetéseket a helyi prob­lémákra, a vállalat és a részlegek előtt álló felada­tokra irányítani. A különböző pártszervezeti fórumokon számos, a tervezés megalapozását szolgáló javaslat hang­zott el. Több esetben bíráltak egyes müszaki-gazdasági L------------------: i « ta- ■ ■ l mp—III

Next

/
Thumbnails
Contents