Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1975-01-09

I 37 Munkájukban megfelelő helyet kapott az ifjúságnak a termelési eredményekre valő serkentése, munkájuk segitése és a fiatalok érdekvédelme is. A KISZ szervezetek eredményes munkája következtében nőtt a fiatalok marxista ideológiai és politikai felkészültsége, tájékozottsága. A fiatalok többsége érzelmileg a szocialista társadalmi eszményhez kötődik, ez azonban nem jelenti minden esetben a marxista társadalomfelfogással való tudatos azonosulást. Ez egyes politikai, társadalompolitikai kérdésekben értetlenséggel, egészségtelen türelmetlen­séggel, esetenként antimarxista nézetekkel is találkozik. A KISZ kommunista jelle­gének erősitése a párt utánpótlásának nevelését meggyorsította. Nőtt a KISZ nevelte, a párttagsági követelményeknek megfelelő és a párt­ba jelentkező fiatalok száma. Igen fontos, hogy a fiatal párttagok elsősorban a KISZ szervezetekben tevékenykedjenek. Nekik az ő közvetlen segítségükkel kell ak­tivizálni azt a nagyszámú munkásfiatalt, akik ma még nem tagjai az ifjúsági szö­vetségnek. A KISZ pártirányitásának további fejlesztéséhez az szükséges, hogy a kom­munisták egyre nagyobb felkészültséggel, az ifjúság sajátos vonásairól, helyzetéről rendszeresen bővített ismeretek alapján végezzék munkájukat. Különösen vonatkozik ez a KISZ KB 1974. áprilisi határozata végrehajtásának segítésére, ellenőrzésére, A Hazafias Népfront tevékenysége alapján fontos szerepet tölt be a kerület életében. Kezdeményezések és uj módszerek keresésével, alkalmazásával a lakosság egyre szélesebb köre ismeri meg és támogatja a kerületi HNF Bizottság munkáját. Törekvése, hogy a kerületi népfront mozgalom tevékenységébe bekapcsolja azokat - a még mindig nagyszámú - lakókat is, akik passziv szemlélői környezetüknek. Az utóbbi négy évben a kerületi népfrontmozgalom olyan fontos politikai akciók alkotó részese volt, mint az 1971-es országgyűlési képviselő és tanácstagi választások, az 1973-as tanácstagi kongresszus előkészítése, a lakőbizottságok uj­­jáválasztása, fővárosunk centenáriumának megünneplése. Szines, sokoldalú lett a népfront munkája. A párt politikájának megvalósí­tásáért tevékenykedik különféle kulturális programjaival (Bartók, Petőfi ünnepségek), a béke és a népek közötti barátság elmélyítése érdekében végzett politikai munká­jával, a helytörténeti munka és az iskolák szülői munkaközösségeinek irányításával, a gyermekvédelmi, pályaválasztási munka segítésével, gazdasági és várospolitikai tevékenységével, a nők és az ifjúság körében végzett politikai és kulturális munká­jával. A népfront közreműködik az országgyűlési képviselők és kerületi tanács­tagok felkészülésének és munkájának támogatásában. A mozgalom résztvett különböző rendeletek, törvények előkészítésében (pl. családjogi törvény, lakóbizottsági és házirend-rendelet), majd azok széles körű is­mertetésében. Rétegtalálkozók, fórumok, tájékoztatók rendezésével segiti az ország - 0 gyűlési képviselők és a tanácstagok munkáját, kapcsolatainak javítását a lakossággal. Tovább kell erősiteniök a párt szövetségi politikájának érvényesitését szolgáló tevé­kenységüket. Az eddig alkalmazott módszereket tovább kell fejleszteni; keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyek megteremtik és tovább erősitik a kerületi lakosság­gal a rendszeres és szoros kapcsolatot. j —-----——-- npwi

Next

/
Thumbnails
Contents