Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1975-01-09

r ' i I 30 A kerületi pártszervezetek a legutóbbi partértekezlet óta felvettek 4055 uj tagot, akik közül 34,6 % nő, és 42,4 % fizikai dolgozó. A felvételek évenkénti alakulása mutatja, hogy a X. Kongresszust követő időszakban megnőtt a pártba jelentkezők száma, pártszervezeteink is hatékonyabban foglalkoztak a tagfelvételi munkával. A kongresszust követő két és fél évben össze­sen 3077 uj tagot vettünk fel (nő 37 %, munkás 32,8 %). A növekedési ütem évente megközelítette az 5 %-ot. A X. Kongresszus pártépitésre vonatkozó határozatának végrehajtása lénye­gében a KB 1972. novemberi határozata után érvényesült következetesen, az alábbiak szerint: 1973 január 1-től felvettünk 652 uj tagot, ebből 72,5 % fizikai munkás, 26 % nő, a 30 éven aluliak aránya 60 %, az évi növekedés 2,7 %. A nők alacsony aránya abból adódik, hogy kerületünkben a legtöbb munkást foglalkoztató üzemben, vállalatnál kevés nő dolgozó van. A KB 1972. novemberi ha­tározata óta pártszervezeteink fokozták a követelményeket a felvételre jelentkezők­kel szemben. Ezzel egyidejűleg tervszerűbbé, tudatosabbá vált a párttaggá nevelő, előkészítő tevékenységük. Nagy gondot fordítanak az újonnan felvett párttagok poli­tikai képzésére, rendszeres pártmunkával történő ellátására és a megbízatások vég­rehajtásának ellenőrzésére. Gond - főleg hivatali pártszervezeteinkben -, hogy a nem munkás kategóriá­jú dolgozók körében gyengült a párttaggá nevelő, előkészítő tevékenység. Összegezve: a kerületi pártbizottság és az irányitása alá tartozó szerve­zetek tagfelvételi tevékenysége az utóbbi két és fél évben mind mennyiségileg,mind minőségileg megfelel a párt határozatainak. © Az MSZMP X. Kongresszusa a pártmunka fejlesztésében jelentős figyelmet szentelt:- a politika eddiginél következetesebb és egységesebb végrehajtására;- a pártellenőrzés erősítésére és- az alapszervezeti munka fejlesztésére. A kerületi PB irányitó és ellenőrző munkájában erőfeszítéseket tett a párt­­élet hatékonyságának, a kommunisták felelősségérzetének, aktivitásának fokozására. Az uj gazdaságirányítási rendszer bevezetése, a pártszervezetek hatáskö­rének növelése egy ideig, különösen a ciklus első felében a pártszervezetek figyel­me, munkájuk súlya a gazdasági, szakmai munka gyakorlati kérdéseire, az ered­ményesség biztosítására irányult. Kevesebb erő jutott a politikai nevelőmunkára. Hosszabb idő telt el amig a pártszervezetek megértették, hogy a gazdaságpolitika végrehajtásával való intenzív foglalkozás szükséges, de nem helyettesítheti a társa­dalompolitikai kérdések vitáját, magyarázatát, a tervszerű nevelőmunkát. A kerületi PB több alkalommal behatóan foglalkozott ülésein - előzetes vizsgálatok, felmérések, valamint beszámoltatások alapján is - az irányitása alatt működő pártszervek és szervezetek munkájával. A pártszervezetek szervezeti éle­tének rendje, munkájuk színvonala, kezdeményező készségük a X. Kongresszus óta sokat fejlődött. . - - -- - — - - - -— — -a

Next

/
Thumbnails
Contents