Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1974-02-14
r i- 16 -szovjet—magyar gazdasági, keraskeélelmi kapcsolatok lényegével, akadnak, akik úgy válik, hogy ez gazdaságilag szánunkra előnytelen, a SzU egyoldalú kapcsolatban áll velünk. E gazdásági nacionalizmus egyik forrása a SzU—val szembeni tartózkodó magatartásnak. Mas vonatkozásban sok eloltó - létük van - ás az ellenkezőjéről nem is kivánnak meggyőződni - pl. a szovjet filmekkel szemben, véleményük jórészt kedvezőtlen. A megkérdezett középiskolások a Szovjet Hadsereg ideiglenesen hazánkban tartózkodásának szükségességére az alabbi okokat jelöltek meg: ner. tudja 22 ^ védelem a belső ellenség ellen 29 % védelem a külső ellenség ellen 32 $ re két ország közti megállapodás eredményeként 1-5 % európai stratégiai helyzet fenntar- ^ tása miatt ^ % szovjotellene3 magyarázat 6,5 % nem válaszolt 10 % Erre a fontos kérdésre az iskolának kellene megadni a választ. A tanulok még tanári segítséggel is nehezen látják meg, hogy nem belpolitikánk,hanem külpolitikánk kérdése ez. 5% Hazánk u szocinUsta A tanulók döntő többsége ismeri a szocialistaordasok.SSSáBSSSkSStXií. ” re Erdősének jelentősósát s többségük helyesen értékeli benne hazánk résziét Vlét, amelyre főleg a kölcsönös termelési előnyök, a kölcsönös kereskedelem miatt van szükség. Csupán a tanulók 4 %-a nem válaszolt e kérdésre. Kevesobbon ismerik a Varsói Szerződést és annak jelentőségét. A tanulók 18 %-a egyáltalán nem tudott válaszolni. 46,3 % szerint a kölcsönös katonai védelem miatt fontos. Megkértük a középiskolásokat, állítsák rangsorba az alábbi országokat gazdasági fejlődésük és eredményeik alapján: FEJ-4 TM'! fő helyen jelölte a tanulók " »• " U hta-ondik « » 59 **