Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1974-02-14

I "1- 14 -internacionalista is !" A tanulók 30 %-a nem adott választ, illetve nem inneni a fogalmakat, ugyanősok 30 %-a nem ért egyet a megállapítás helyességével /ebből antinarxista indoklást adott 12 %/, Kedvezőbb a kép, ha az internacionalista gondolkodás és oselekvés konkrét megjelenési formáit vizsgáljuk. Ariig általános iskolások számára a vörös nyakReuüő, az úttörőmozgalom­hoz való tartozás, egyúttal különböző szinten megfogalmazott, az inter­nacionalizmushoz kötődő értelmi azonosulás, addig döntő változás ko - vetkezik a középiskolásoknál: A vörös zászló jelentését a középiskolások az alábbiakban őrtekeitók: •* 40 %-uk nem vagy tévesen válaszolt /ebből 11 % a SzU zászlajának te ^ kinti/; 37 % sztereotip választ adott és voltaképpen 23 % tudott helye­sen felelni a kérdésre. Majdnem azonosat az arányok az Interaacionalo_ jelentőségére vonatkozó'válaszokban is. /Itt 2 % a SzUhimnuszaként jelölte meg./ A Hir.mu3sr.al is a nemzeti zászlóval való összehasonlításnál kedvezőtle­nebb a most kapott kép, különös tekintettel a ne i értékelhető, a sztere­­otip, és a fővas válaszok arányára. 2. ,A Szovjotimió történj A Szovjetunióhoz és a szovjet néphez fűződő pozitív érzelmi kapcsolatok kiépitésé”:’ döntő szerepe van a családi és iskolai nevelés összhahgjú­­nak. Ea ma még nem konfliktusmentes. Az iskolai orosz nyelv^Avulása jó lehetőséget ad arra, hogy megismer­jék a fiatalok a szovjet gazdán©/:, tudomány , kultúra eredményeit. Az orosz nyelv tanulásának feltételei /tankönyv, óraszán, tanulócsoport nagy létszáma/ az oktatás korszerűsítését célzó intézkedések eredménye­ként sem javult. /L. jelentésünk az oktatáspolitikai határozat végre - hajtáséról/, ezért a nyelv adta lehetőségek non kihasználtak. Helyen - ként még /isszatér az orosz nyelv kötelező tanulása szükségességőnek megkérdőjelezése - ezzel is magyarázható az orosz nye*- ' ri#. s n«c ^ gyenge hatásfoka. Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy az oros. tanárok ez-noa

Next

/
Thumbnails
Contents