Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1972-06-29
r “ Stc. 4859.- 12 -résztvesz a heti vezetői értekezleteken. Annak érdekében, hogy ezekre a kollektív felkészülést, a pártvezetőség egységes álláspontjának kialakítását gazdaságosabb időbeosztással valósíthassuk meg, ez évben már a vezetőség tagjai külön-külön is megkapják az összes irásos előterjesztést. A vezetőség személyi összetétele ehhez előnyös, mivel beosztásuknál fogva konkrét ismerői egy-egy fontos tröszti szakterületnek, igy egymást kiegészítik es segitik. A közös értekezleteken ugy igyekszünk résztvenni a gazdasági döntések előkészítésében, megalapozásában, hogy•részünkről minél kevesebb utólagos bírálatra kerüljön sor. A hozott határozatok végrehajtását a pártmunka eszközeivel folyamatosan szorgalmazzuk. Bírálatainkat, észrevételeinket, javaslatainkat a gazdasági vezetés igényli, és eddigi tapasztalataink szerint kellő súllyal figyelembe is veszi. A pártbrigád vizsgálatban kifejtett segitő munkáért többizben ta köszönetét fejezte ki a tröszt és a vállalatok gazdasági vezetése. IV. Javaslatok, elgondolások a kádermunka és a koordinációs jogkör ervenyesitesének további fejlesztésére.- A kádermunkával kap®solatos Pol.Biz. határozat szellemében fontos feladatunknak tartottuk a gazdasági vezetők megismerését abból a szempontból, hogy a velük szemben támasztott hármas követelménynek megfelelnek-e. A napi munka során folyamatában győződtünk meg arról, hogy milyen a munkastílusuk, emberi, politikai magatartásuk, helytállásuk, vezetési módszerük. Tapasztalatainkat összegezve véleményünk nem egy-egy kiragadott eset kapcsán alakul ki, hanem hosszabb tavon szerzett ismeretek alapján. ta Javasoljuk, hogy az irányitó párt- és gazdasági szervek támaszkodjanak jobban-a pártszervezetek tapasztalataira a káderek megítélésében.- Hasznosnak tartanánk, ha időnként a MÉM pártbizottsága - a kerületi pártbizottsággal együtt - ha nem is a koordinációs határozat alapján, de rendszeresen tartana információs értekezleteket az egyes ágazatok feladatairól, az együttmüködes elősegítése érdekében.- Kérjük, hogy a kerületi pártbizottság a koordinációs jog gyakorlásával kapcsolatos tapasztalatokat ismertesse, hogy abból tanulhassunk és ezirányú munkánkat még hatékonyabba tehessük. Budapest, 1972. junius hó 9. tacd A Gabona Tröszt párbalapszervezetének / ffvezetősége nevében Z.áfr melléklet. / " '' \ jHvá tekoH ‘ / Földi Lászlónéff \ \ párttitkár i—i-5s 1