Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1972-06-29

— I Szervezeti életük, tájékoztatásuk tekintetében az intézeti párt - szervezetek komoly és növekvő segitést tapasztalnak a kerületi Pártbizottság részéről, azonban részben ugy érzik, hogy ennél je­lentősen kevesebbet nyújtunk érdemi, tartalmi kérdésekben. Lénye - gében ez utóbbit hiányolják az akadémiai főosztályok ós bizottsá­gok részéről is, A pártszervezetek egy része szorosabb kapcsolatot igényelne a KB illetékes osztályával is, ugy érzik sűríteni kell a ritka alkalmakat a kölcsönös információ szempontjából. Helyes kezdeményezésnek tekinthető az MA Hivatala pártszervezeté­­fi* nek az a szándéka, hogy egy-egy fontosabb, az intézeteket érintő elnökségi, főtitkári kollégiumi anyag előkészítése során konzul - tálai kiván az illetékes intézeti alapszervezet titkáraival, vagy a tudománypolitikai irányelvek végrehajtásával összefüggő fonto - sabb elvi-gyakorlati kérdéseket megtárgyalni egy-egy intézeti pártve ze tőséggel. Összegezve megállapítható, hegy a vizsgált pártszervezetek mind eredmányesebben töltik be az intézeti munkát segitő és ellen­őrző tevékenységüket. Ezen gyakorlat biztosítéka egyrészt az ál - lami vezetőknek együttműködési készsége, kifejezett igénye a párt­­szervezet álláspontja, javaslatai iránt, másrészt a pártvezetősé­gek többségének az intézetvezetós és a tudományterület elvi kér - dóseiben és gyakorlati ügyeiben való növekvő jártassága és tekin­télye. Figyelmet érdemel ugyanakkor, hogy ez ipari iutósetek párt­­vezetőségének egyrésze alapszervezetük munkáját közepes hatékony­ságúnak itéli meg, ami egyfelől önkritikus alapállásra, másfelől pedig igényességre és a ki nem használt lehetőségekre mutat. i---------­­i V- 11 -

Next

/
Thumbnails
Contents