Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1972-02-24

I zalmiak bevonásával beszélgetést folytattak párttagokkal és pártonkivüli dolgozókkal,mely alkalommal ismertették az ok­tatás rendszerét, a tanfolyamok tematikáit ós megbeszélték, hogy az elkövetkezendő években egy-egy hallgató milyen tan­folyamon fog részt venni. Egyes pártszervezetek, különösen a pártbizottságok, illetve nagyobb létszámú pártszervezetek, kérdőíves felmérést Is vé­geztek, amely kérdőíveken arra is választ kértek,hogy koráb­ban milyen politikai oktatásban vettek részt a párttagok,il­letve a pártonkivUliek* A beküldött tervek többsége gondos előkészitő munkáról tanús­kodik. Figyelembe vették a tanfolyamok egymásra ópültsógét, amit bizonyít az is, hogy mint az előzőekben is láttuk, a to­vábbképző jellegű tanfolyamokon a részvétel 500-700 fővel nö­vekszik. Bizonyltja a pártszervezetek jó munkáját az is,hogy a továbbképző tanfolyamokon belül jelentősen növekszik ós differenciálódik a hallgatói összetétel; az eddig tapasztalha­tó gazdaságpolitika oentrikusság mellett nagy szerepet kapnak az ideológiai, világnézeti nevelést elősegítő tanfolyamok. A tervkészítés hiányosságai; •- A tervkészítés felad&tainak megadásával egy^dőben nem jeleltük meg konkrétan a beküldési határidőt. Ebből az következett,hogy amikor felhívtuk a párt­­szervezetek figyelxnót e feladatra ós megadtuk a határidőt, a pártszervezetek egy részénél ellenál­lást tapasztaltunk.- Néhány pártszervezet nem kellő megalapozottsággal, nem a kiadott szempontoknak megfelelően készítet­te el a tervet, nem vették figyelembe a tanfolya­mok egymásra épültsógót.- Több pártszervezetnél előfordult,hogy a tervet ki­zárólag a párttagokra vonatkozóan készítették el.- Néhány, de jelentős pártszervezet késve,vagy egy­általán nem küldte be tervét. Ezek egy része a hi­vatal illetve a vállalat átszervezése miatt nem is tudja elkészíteni.Pl.Munkaügyi Minisztérium, Áll, Könyvterjesztő Vállalat, j _________________T i_____________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents