Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1972-10-05

munkájuk összehangolása, oz adott időszak legfontosabb pol tikai ós szakmai feladatainak végrehajtása érdekében. nritt.zorver.stUnk joga és *8fl »■»■«*« ellengrizniz hogy a hivatalvezetés döntései, határozatai, a hivatal egész tov -keny­­ségo megfolol-e a törvények és egyéb jogszabályok rendelkezései­nek mert azok a párt politikáját szolgálják, közvetve a pd. vezető szerepét hivatottak erősíteni, nyilvánvaló, hogy a part­szervezetek politikai és ellenőrző munkájának mindig a hivat előtt álló konkrét feladatok végrehajtását kell segítenie. Munkamódszerként az látszik helyesnek, hogy a pártszervezet • elsősorban a hivatali élet legfontosabb, logátíogébb kérdéséivé foglalkozzon. Kezdeményezze a hivatal előtt állé feladatok ki­­ri dolgozását, tudatosítását. Mozgósítsa a dolgozókat a felada­tok végrehajtására és biztosítsa a végrehajtás folyamatos ellen­érzését. Kisérje figyelemmel ós jelezze a hivatalvezetésnek, hogy egy-egy döntés milyen hatást váltott, ki a dolgozók körében. Ugyanakkor azonban a pártszervezet munkája az Akadémián nem szűkülhet le osak a hivatali feladatok segítésére. Elvileg ninos olyan kérdés a hivatali munka területén, amellyel hivatali pártszervezetünknek no lenné joga foglal­kozni. De ez nem sértheti a hivatalvezetők hatáskörét. Az a helyes, ha a szervezetszerűen is biztosított tanácskozások után mindenki egyéni felelősséggel gondoskodik a maga felaaa­­tának végrehajtásáról. •ta A hivatal vezetője az intézmény szakmai irányitója, egy­személyi felelős vezetője. A pártszervezet a politikai munka szervezője, vezetője, s a maga eszközeivel elő kell segítenie, hogy a hivatal dolgoz© alkalmasak legyenek feladataik elvégzésére, gondoskodnia kell továbbá elméleti- politikai képzésükről. Nyilvánvaló, hogy a hivatali pártszervezet és a hivatal­vezetés céljai azonosak, különbség csak az abból adódó felada­tok és azok megválósitásának módszerei között van. A pártszervezet tevékenysége politikai jellegű, munkájának fő eszköze a meggyőzés, a munka során jelentkező hibák, ^le­mondások feltárása és segitségnyujtás ezek okainak megszűnte. -séhez. | bC * — — . „ ■- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents