Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1972-10-05

Felméréseink, kezdeményezéseink - a Hivatalon belüli pozitiv és negativ tapsztalatok egyaránt - megítélésünk szerint előnyösen befolyásolták a Főtitkárnak az MTA kutatóintézeteinél, úgyszólván az egész kutatói hálózat­ban végzett hasonló munkáját. A vezető beosztásban dolgozó elvtársak, az Elnök és a Főtitkár irányításával 1971-ben, különösen az év második felében rendkivül bonyolult körülmények között nagy munkát végeztek a végleges szervezeti és működési sza­bályzat elkészítésével, kidolgozásával. Az állami vezetés 1972-ben a tartalmi feladatok jó elő­készítése érdekében egész sor uj jogszabály, utasítás, stb. kiadását végezte el. A pártvezetőség a Hivatal egészét érintő feszitett munkatempóban a viszonylag nyugodt poli­tikai és egyáltalán nyugodt emberi légkör fenntartásán és biztosításán sokat fáradozott. Emellett pártaktiva kere­tében, felelősen megvitattuk a szervezeti és működési sza­bályzatra kidolgozott tervezeteket, s az aktíva álláspontját, 1 javaslatait átadtuk az MTA Elnökének és Főtitkárának. A pártvezetőség taggyűlési javaslatok, a KB Tudományos Osz­tályával való konzultálás alapján több, az alapszervezet, sőt a Hivatal keretein messze túlmutató kérdés vizsgálatát, elem­zését s e kérdésekkel kapcsolatos javaslatok kidolgozását is napirendre tűzte. Példaszerűen említünk ezek közül kettőt, s talán a lég- ' te fontosabbakat: A KGST Komplex Integrációs Program tudományos vonatko­zásai, különös tekintettel az MTA feladataira. Az MTA Központi Hivatala irányitó és ellenőrző szerepe a kutatóintézetek vonatkozásában. /Főhatósági jogok és kötelezettségek/. Ez utóbbi kérdés igen kedvezően alakult az Akadémián az elmúlt félév során. A hároméves tervbeszámolók értékelésének s a középtávú kutatási tervek kialakításának egész munka­­folyamata lényegileg tisztázta, sőt meghatározta a Központi ta _ j r “I- 8 -

Next

/
Thumbnails
Contents