Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1971-03-18

| i Az alaprendelet és a végrehajtási utasítás után megjelent az ÉVM 8.sz. kiegészítése - tovább magyarázó szöveggel, amely a nem lakás-célra szolgáló helységekkel kapcsolatos állásfoglalás: pl: IBUSz részére ki van adva szoba, ahol loo-15o Ft-ot jelent az illetőnek naponta, vagy orvosi rendelő, ahol sok tízezer forint folyik be, vagy műterem, ahol erre a célra külön szoba van, vagy pedig a lakószoba van elrekesztve függönnyel. Ez minek minősíthető? Az alap­­rendelet erre nem tér ki, hogy ez vegyes rendelkezésű vagy pedig ]akás. az egyik alkalommal ez 6 forint, mig a másik alkalommal plusz 30 forint. Megjelent a 11/70 ÉVM-PM rendelet a nyomtatványok kitöl­tésével kapcsolatban. A nyomtatvány a bérközlésekhez biz­tosítva van. A főhatóság felé ütemterv szerinti jelentést kell adni a munka végzéséről, a különböző észrevételekről. A bérközlésekkel kapcsolatos munkát a vállalat 22-én kezdi meg. Pócza Lajos et. - ÉVM PB titkár Úgy gondolom, hogy mindannyiunk előtt ismeretes a rendelet, mert az politikai jellegű is. ^nnek az egész munkának a gya­korlati végrehajtása a tanácsokra, házkezelőségekre hárul és úgy érzem, hogy nem túlzók, ha azt mondom, hogy ennek a munkának a társadalmi igazságtalanságokat csökkenteni, meg­szüntetni kellene és ennek a feltétele sok tekintetben nem kellően tisztázott, ill. biztosított. Maga a rendelet nagy és terjedelmes. Rengeteg kiegészítő rendelkezések készülnek. Itt csak a felmérésékről van szó, de sok tennivalót kell él­re végezni általában is. Sok észrevétel volt és van az IKV-kal kapcsolatban és nem mindig a lakosoknak van igazuk. Az a sok ember, akinek nincs lehetősége a rendelet megérté- 1 sere és amikor odamennek hozzá és találkoznak egyrészt a fel­mérés során, vagy amikor majd a lakbért megismeri rendkivül sok észrevétel elhangzik. Feltétlenül fontos, hogy bizalmat adjunk azoknak az elvtársaknak, akik ennek a rendeletnek a gyakorlati végrehajtásával foglalkoznak. A különböző észre­vételek eljutnak a különböző helyekre és ahova eljutnak nem lesz idejük minden kérdésnek utána nézni részleteiben, már pedig nagy hiba lenne, ha a bizalom nem lenne meg. Néhány„gondolatot összeírtam, azonban úgy érzem, hogy a be­számoló teljes volt és ezeket nem szükséges elmondani. A leg­lényegesebb, hogy a bizalmat lehetővé kell tenni a párt esz­közeivel is, hogy a felmerült jogos, vagy vélt problémák ki­vizsgálás nélkül ne maradjanak, egyetértést kell kialakítani azok között, akik foglalkoznak ezzel. Nagy társadalmi, poli­tikai jelentősége van e rendelet gyakorlati végrehajtásának. 4 . :

Next

/
Thumbnails
Contents