Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1971-03-18
III. napirend: Tájékoztató a lakás-felmérés kerületi végrehajtásáról. A kerületi állami szervek felkészülése az uj lakásrendeletekből adódó feladatok végre' hajtására. Szóbeli! Előadó: Becski István elvtárs, a kerületi IKV igazgatója. Becski István et. Tisztelt Végrehajtóbizottság! A beszámolót két kérdés köré lehet csoportosítani: 1. Lakásfelmérés végzése, tapasztalatai, 2. Bérközlésre való felkészülés, megszervezése, beindi^ tása. Az első kérdéssel kapcsolatban a következőket: 1970. októberben jelent meg a rendelet, amely kimondja a lakásoknak a felmérését, a lakbérek rendezését. Ennek alapján a Főváros eligazítást adott. Mi a vállalatnál igazgatói utasításban, vállalati intézkedésben rögzitettünk minden egyes munka-végzést. Szervezetileg úgy nézett ki, hogy a vállalat saját dolgozóival kivánta felmérni a 20762 lakást. 92 főt, tehát 46 párt állítottunk fel a felmérés végzésére, plusz 1 fő műszakit és 1 fő adminisztrativ dolgozót. A 20762 lakás felmérésre ütemtervet készítettünk és most jelenthetem, hog y még csak a műemlék osztálynál van 5 db. épület vissza. Ezek kiürített lakások. Ezek felmérésével befejezzük ezt a munkát a kerületben. Tehát a felmérés indult: 197o. nov. 2o-án, befejezés: 1971* március 2o-ig. A felmérés lebonyolítására a 46 felmérő-párnak három alkalommal tartottunk tanfolyamszerű konzultációs előadást,majd a munka folyamán én hetenként tartottam konzultációs eligazítást, ahol értékeltük a problémákat, "z azért volt szükséges, mert sok esetben előfordult, hogy a bérlők a kiutalás alapján akarták a felmérést, nem pedig a jelenlegi állaPot szerint, viszont az évek során a bérlők több átalakítást végeztettek,- 1 szobás lakásból 2 szobásat alakítottak ki, stb. - engedéllyel, vagy engedély nélkül. A jelenlegi állapot rögzítés® volt a lonyeges minden esetben, ezért kellett a megbeszélése- I két tartani, hogy a felmerült egyéb problémákat is közzé té-1 ve, mindenki egyformán értékeljen. A munkánkról két hetenként jelen ést adtunk a főhatóságnak, valamint a kerületi Pártbizottság ágit.prop.osztálya és ipari alosztálya felé. A felmérés tapasztalatait két részre osztanám: egyik: a lakásokkal kapcsolatos, a másik: a bérlők hangulatával kapcsolatos tapasztalatok. Általában és zömében rendben folyt a felmérés, viszomylag í I