Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1971-11-18
I I- 6 -együttműködésének kérdései." . "A fekete forint forgalom problémája és jelentősége. ", "Az idegenforgalom dollárkitermelésének forint ráfordításai.". Helyesnek tartanánk az OIT testületi tevékenységének kibontakoztatására, a koordináció javítására az OIT mellett operatív bizottság szervezését, amely egyrészt a menetközbeni tárcaközi koordinációt, másrészt a folyamatosabb kollektív tevékenységet biztosítaná. Javasoljuk az OIT Titkárság feladatainak egyértelmű meghatározását és a feladatkörök tisztázását a Titkárságot és a Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátó és Idegenforgalmi Főosztályát illetően. Alapszervezetünk a fenti problémák megoldásához mozgalmi szinten az intenzív segítségnyújtásra készen áll, és igényli párttagságunk fokozottabb bevonását az ezzel kapcsolatos javaslatok és koncepciók kidolgozásába. Megítélésünk szerint Jelenleg az OIT Titkársága, és igy pártszervezetünk sincsen kellően bevonva a gazdaságpolitikai döntések előkészítésébe, végrehajtásába, és ellenőrzésébe. j Hí, A pártszervezet eszmei, politikai tevékenysége. A napi politikai kérdésekkel való foglalkozás, az elvi politikai tisztánlátás, a helyes állásfoglalás különösen fontos követelmény feladataink ellátásában. A felmerülő szakmai problémák : a nemzetközi idegenforgalmi relációs politika, a nemzetközi idegenforgalmi propaganda tartalmi kérdései, a külföldi tömegkommunikációs eszközök képviselőivel való érintkezés, a turizmus tendenciáinak, jelenségeinek értékelése, népgazdaságunk idegenforgalommal kapcsolatos lehetőségei mind olyan témák, amelyek szorosan összefüggnek a politikai kérdésekkel, a tájékozottsággal. Pártszervezetünkben az alapvető elvi politikai kérdésekben, az eszmei tisztánlátásban, a jelenségek és a napi problémák értékelésénél a megfelelő pártpolitikai állásfoglalások szemelott tartására való törekvés érvényesül. A párttagságban a felelősségérzetből fakadóan nem tapasztalható az idegenforgalom jelentőségének romantikus, voluntarista szemlélete. Hiányzik azonban megfelelő párt- és kormányszervek olyan állásfoglalása, amely meghatározná az idegenforgalom helyet, szerepét a párt- és kormány gazdaságpolitikájában. Egy ilyen állc sfoglalás segítséget nyújtana a hiányzó koncepciózus idegeniorgal] I ---------- I