Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1971-11-18
I I- 3 -Kibővített vezetőségi, valamint taggyűlésen tárgyaltuk meg a PB nemzetközi propagandával kapcsolatos határozatát. A határozatot konkretizáltuk az idegenforgalmi propagandára, különös tekintettel a szocialista országok felé folytatandó propaganda szempontjából. Tisztázásra került az idegenforgalmi propaganda politikai tartalma (szocialista építésünk eredményei, nemzeti sajátosságaink, folklórunk helye és szerepe a nemzetközi idegenforgalmi propagandában). Ezeket a szempontokat a szakmai munkában az 1972. évi propagandatervben már igyekeztünk érvényesíteni. A PB határozatából fakadó konkrét feladatokat a nemzetközi idegenforgalmi propagandát folytató vállalatok meghívásával tartott értekezleten is ismertettük. Az idegenforgalmi politika meghatározásának szükségességével kapcsolatban tartott napirend nyomán ilyen értelmű jelzéseket továbbítottunk felsőbb pártszervek felé. A X. Kongresszus anyagából különösen a gazdasági helyzetünkkel és a közélet, közszellem kérdéseivel foglalkozó anyagrészek váltottak ki élénk reagálást. Az Idegenforgalmi Tájékoztató Szolgálat munkájával és politikai helyzetével foglalkozó napirend kapcsán egész sor javaslat született az intézmény munkájának szervezettségét illetően. A határozatot követően az intézmény igazgatója munkaértekezleten ismertette a pártszervezet javaslatait, s végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. A párts.zervezet kapcsolatai a pártonkivüliekkel a kötöttebb szervezeti formákon kivül nem választható el mereven az állandó napi munkakapcsolattól, s azzal sok esetben összefonódik. A szakszervezettel való együttműködés zavartalan, a szakszervezeti bizottság titkára és egyik vezetőségi tagja párttag. A szakszervezeti bizottsági üléseken a párttitkár helyettes rendszeresen résztvesz. A nemrég alakult KISZ szervezet titkára szintén párttag. A pártszervezet a feladatok végrehajtásába tervszerűen bevonja a két tömegszervezetet és ugyanakkor segíti munkájukat, a párttag funkcionáriusokat beszámoltatja ottani tevékenységükről. A pártszervezet tagjainak informáltsága átlagon felüli és naprakész, ez a pártinformáláson kivül egyéb csatornákon is megoldott. Az információáramlás különböző lehetőségeit (egyéni, csoportos beszélgetés, szakmai értekezletek) is felhasználja a pártszervezet, a pártnapi és egyéb szervezett formákon kivül. Az információ visszacsatolásnál azonban még sok javítani való van. Ebben a munkában a szakszervezet és a KISZ az utóbbi | ________________________________________4%_________________________________________________