Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1970-08-13
' í 1968-ban - a mechanizmus indulásakor - az átmenő munkák miatt nagyobb nyereség volt, Most jelentkezik az az időszak, amikor meg kell nézni, hogy az átmeneti idő utén hogyan jelentkezik az uj mechanizmus. 1968-ban és 1969-ben ezt nem lehetett látni, esetleg majd most lehet. A beruházások egészében véve nincsenek megoldva, de kedvező fordulat van. Az egész összképen belül az a lényeg, hogy menynyi kerül átadásra. Probléma van még a pénzügyi teljesítésnél, technológiai kér - déseknél, gépbeszerzésnél, import problémáknál stb. Amikor az évi termelési dolgokról beszélünk, az azt jelenti, hogy müsore ron kivül a szállító vállalatok is meg vannak terhelve. A résztvevő vállalatok és a kivitelező vállalatok - néhány kivétellel - mindenki által elismerten dolgoznak. A szállítással kapcsolatban: el kell ismerni, hogy nagyon jó munkát végeznek, ugyanakkor igen nehéz helyzetben vannak, mert el kell érniök az évi feladatokat. Az épitőipar nekem különösen fáj, ha arra gondolok, hogy egy hónap múlva itt az ősz és az épirkezés még nehezebb lesz, mint eddig volt. Bottyán elvtárs: Magam részéről a tájékoztató jelentést elfogadom. A következő időszakban a tájékoztató jelentésre a Végrehajtó Bizottságnak a munkája viteléhez szüksége van. A legáltaláno - sabb kérdéseket kell taglalni, ugyanakkor a munka melyebb vi - tele érdekében szükséges volna, hogy nem naptári időszakhoz„ osatolva, egy-egy ágazatnak az átfogó elemzését a Végrehajtó Bizottság megtárgyalja a különböző területeken /nyomdaipar, épitőipar stb./, és részletesen elemezze. így tudnánk még alaposabban, mélyrehatóbban javaslatokat tenni a politikai és gazdasági munkához a gazdasági vezetők és a pártszervezetek részére. Úgy gondolom, hogy ezt a kettős munkát kellene nekünk az elkövetkező időszakban elvégezni és az 1971-es munkatervünkben is szerepeltetni. Felvetődött mége^y kérdés, ezzel kapcsolatban szeretnék néhány szót szólni. Az építőipar területén, a kiemelt beruházásoknál nagyobb eredményeket értünk el, mint országos szinten. Ez kerületi sajátosságokból adódik, ez a kerületi építőipari vállalatok jó munkája. Felvetődött még, hogy mit vigyünk a titkár elvtársak elé a titkári értekezleteken, mi legyen a fontosabb* a műszaki fejlesz - tés vagy pedig a belső tartalékok növelése. Azt hiszem mindkettő. Közgazdasági vonatkozásban a műszaki fejlesztés perspekti - vikus megoldása nagyon lényeges, ezt a vonalat tovább kell vinnünk, de a belső tartalékok feltárására is vissza kell térni a titkári értekezleteken. . ík 4 ~ ' : - vmmr