Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1970-11-12
Kellő politikai érettséget mutatott aa is, hogy -YYtó »SSZSt t kereeték a hibák forrásait. A kerületi Pártbizottság által adott különböző tájékoztatókat, anyagokat, eligazításokat a pártszervek jól hasznosították. A pártértekezlet beszámolóinak és vitáinak összességében még •1 l alFb lett az V. kerületi Pártbizottság helye es szerepe es a nyi vanv melv az V kerületi pártszervekre és kommunisták-Va" Érmek figyelembevételével még hathatósabban kell foglalkozni. 2 Üányitószervera főhatóságok pírtéletének segítésével. te II. A választásokról. A választásokat mindenütt a Központi Bizottság határozatában foglalt elvi és módszerbeli útmutatásokat,k megfelelően sehol sem hiányolt a határozatképességhez szükséges létszám. ( A jelölőbizottságok pártszerü és alapos munkát végeztek. Ezert // n ' «tudták indokolni előterjesztésüket. Ugyanakkor elmondrákga8zyokate; szempontokat és célokat is, melyeket munkájuknál figyelembe vettek. A legtöbb helyen £. ;:,tk°a UsÁY éstoitY saatozással beválasztottak a pártbizottságba. Ez önmagában helyes és reális. Az viszont "»Y.12XE2&i£? “ OT pártértekezlete kivételével - a titkos szavazas során kiesetek szemben a nyilt jelöléskor nem merült fel semmifele eszrevete . A titkos szavazás eredményeként a jelölőbizottságok által jafémtóE^/tótkaügy tVkrőlÁem I22d megfeledkeznünk, törekednünk kell azok megoldására. A pártértekezleteket követő első pártbizottsági ülésen a javasolt titkárokat Mindenütt egyhangúan választották kozik a végrehajtóbizottságok tagjainak megvalasztására , szavazatkülönbséggel. A mellékelt statisztikai kimutatás tükrözi a választások ered, . . .... sikerült előrehaladnunk a nők éa a fiatalok arany natonövel!sében. Javult a képzettség szerinti összetétel, és valamelyest a fizikai dolgozók aránya is. I —------ i I ' I- 9 -