Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1970-11-12

r ‘ i- 4 -igazodtak az Irányelvekben, vagy a Szervezeti Szabályzat módosí­tásához, ami érthető, ugyanis ezzel kapcsolatos véleményeiket már korábban kifejtették. Néhány helyen - a hozzászólók sajátos összetétele miatt - a vita "gazdaságcentrikussá" vált. A gazdasági vezetők szinte ki­vétel nélkül hangsúlyozták a kapcsolatok javulását, a pártbizottsá­gok által nyújtott nagyon komoly segítséget. A beszámolókat és a válaszokat mindenütt egyhangúlag fo­gadták el. A hozzászólások egyöntetűen elismertek a Part, a Központi Bizottság politikáját, vonalvezetését. Ezt a politikát kiegyensúlyo­zottnak ítélték és folytatandónak kivánják. Ugyanakkor már nem tart­ják ilyen egyértelműen pozitívnak a határozatok gyakorlatban való te végrehajtását. Bírálták a deformálódott végrehajtást; sokkal nagyobb következetességet igényeltek a határozatok végrehajtásában, a fele­lőtlenségek elleni fellépésben, a felelősök beszámoltatásában. így is megfogalmazták; a Pártbizottság gazdaságellenőrző tevékenysé­gében az eddiginél kapjon nagyobb szerepet a határozatok végrehaj­tásának segítése , számonkérése. A vitákban nagyon sok az azonosság és ugyancsak sok az a­­dott területeken jelentkező specialitás. A gazdasági élet kérdései. Különösen az üzemek területéről hangzott el - az eredmények elismerése mellett - sok olyan, szevedélyes birálat, hogy egy-egy problémát évek óta felvetnek, azok megoldására azonban kevés tör­ténik. Említe tték a krónikus munkaerőhiányt, a helytelen bérpolitikát, a munkafegyelem lazulását, a munkaszervezés hiányosságait, az a­­re, nyagellátás problémáit, a beruházások kérdéseit és a fejlesztési alar pok csökkentését, a munkanélküli jövedelmeket, rendszerünktől idegen kispolgári mentalitást és gyakorlatot. Szinte minden területen felmerült a szervezési és vezetési módszerek javításának szükségessége. Ezen belül;- Szükséges a koordináció erősítése, tárcákon és üzemeken belül, valamint tárcák és üzemek közötti kapcsolatban egyaránt. Ez a­­zonban nem (gyszerüen szervezeti kapcsolódást jelent, hanem olyan koordinációt, ahol a gondolati, megértési és cselekvési egység biztosítva van. Ehhez szükséges, hogy az adott tárcák te­rületén mindenki jól értse a főkoncepciókat, és azt megfelelően képviselje is. Több helyen pozitívumként említették a hozzá­szólok, hogy végre elértük, hogy "egy minisztérium van". Még mindig sok az "üresjárat", az aláírásoktól és a dönté­sektől való huzódozás. I _ te____________i

Next

/
Thumbnails
Contents