Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1970-11-12

Ezek a nehézségek és problémák csak növelhetik a partete­­kezletek munkájának elismerését. A választásokat előkészitő káder- és jelölőbizottságok szinte mindenütt a Központi Bizottság irányelveinek megfelelően dolgoztak. Állandó kapcsolatban álltak a kerületi Pártbizottsággal es az appará­tus munkatársaival. Kiválasztásuk megfelelő, munkájuk demokrati­kus, éppen ezért pártszerü és eredményes volt. A külsőségek méltó­ak voltak az esemény jelentőségéhez; és nem voltak túlzások, nem volt tapasztalható mesterkéltség; minden a tartalmat szolgálta. A beszámolók. A beszámolókat nagy alapossággal készítették elő. Szamos forrásra támaszkodtak; a négy év dokumentumaira, az alapszerveze­ti taggyűléseken elhangzottakra, a felsőbb pártszervek es a sajat maguk által hozott határozatokra, a végrehajtás problémainak tapaszta­lataira A beszámolókat a Végrehajtó Bizottságok és a Partluzottsa- „ gok több izben is napirendre tűzték, igy azok nemcsak a kollektív munkát, hanem a kollektiv egyetértést is tükrözték. Négy terület kivételével a beszámolókat és az állásfoglalásokat Írásban előre kiadtak. Ahol a be­számoló szóbeli volt, ott is több írásos dokumentumot (statisztikai ada­tokat, a fegyelmi munkáról szóló tájékoztatókat, a négy év alatt tárgyalt témák címjegyzéket stb. ) mellekeitek. Anélkül, hogy azt kizárólagos módszernek kellene tartani, meg­állapítható; helyesnek bizonyult az előre kiadott Írásbeli beszámoló. Nemcsak a pártértekezlet vitaidejét rövidítette le, hanem - es ez a fon­tosabb - jobban előmozdította a vitára való felkészülést, a gondolatok kifejtését, az aktivitást. A szóbeli kiegészítések főleg a lezajlott alapszervi taggyűlések „ rövid értékelésével foglalkoztak, ezenkívül néhány kiemelt témara hívtak fel a figyelmet. A beszámolók jellemző vonásai. A beszámolókat igényesség, nagyfokú kritikai és önkritikái szel­lem és hangvétel jellemezte. Nem mozogtak általánosságban, azaz nem lehetett /olna azokat bárhol elmondani. Nem kívántak "mindenről" szólni, számoltak azzal, hogy a felszólalók hiányolni fognak néhány problémát, - mint ahogy ez igy is történt - . JÓ volt az a módszer is, hogy nyitva hagytak kérdéseket, az értekezletre bizva a szelesebbköru vélemény alapján történő állásfoglalást. A beszámolók belső arányait illetően megállapítható, hogy nagy súllyal szerepeltek bennük a gazdasági, közgazdasági kerdesek, de összehasonlíthatatlanul több politikai töltéssel, mint azt akar négy ev­vel ezelőtt, akár a ciklus alatt tapasztaltuk. Ugyancsak igen sokat og­­lalkoztak a káderkérdésekkel és a pártszervezet belső életevei is. Ér­demes külön is megemlíteni néhány olyan problémát, amelyek szinte . GK L--------------------l r ' i- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents