Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1970-02-05

ik ügy is fel kell vetni a kérdést, hogy mi akik felelősek vagyunk a kádérért, felelősek vagyunk azért is, hogy egy ilyen üzemben, amelyiknek nem az a feladata, hogy élenjáró gazdasági eredményeket érjen el.'ott rend legyen. A pénz nyomtatásával nem lehet viccelni. A dolgozók mozgásával rossz hangulat alakult ki, a biztonságos folyámatot zavarta, s meg mondom, hogy nekem semmi bizalmam sincs, hogy a jövőben jobban tudná ellátni Jánosi elvtárs a feladatat. A megjelent cikknek csak egy szerepe van: rontott az álla­poton. Pozitív szerepe nem volt. Teljesen igaza van Rédei elvtársnak, hogy helytelen, hogy a vizsgálat sorén'ez meg­jelent. Maüarasi elvtársnak is ez volt a véleménye. Az abban foglaltak azt hiszem, hogy nemolyan dolgokat pécézett ki, ami a magatartásának a lényege, hanem apró, vacak dolgokat, ami lehet igaz is, meg nem is. Az én megítélésemben a cikknek semmi szerepe nincs I Elsősorban Jánosi elvtársnak az egyéni­sége, amelyik ném először ütközik falakba, s ez nem változott ri7 - és okozta azt, hogy én nagyon határozottan azon a véleményen vagyok, hogy áru ha ó tovább ott marad. A nála sokkal kisebb X képességű ember is el vezetné ezt az üzemet, ha jó politikai Ítélőképességgel rendelkezik az illető. Példának élmondja a Pénzverdét, ahol korábban hasonló volt a helyzet, mind a 3 vezetőt leváltották, s a Jánosi elvtárs­nál jóval kisebb képességekkel rendelkező új igazgató rendet teremtett. Jánosi elvtársnál semmi biztosíték sincs arra,„hogy megja­vuljon, mert az utolsó beszélgetésnél ez megerősödött bennem. Ha csak egy szót mondott volna, hogy igazunk van, hogy nem kellett volna neki felforgatni az üzemet, hanem módjával kel-, lett volna cselekednie, s„ezt ő belátja, akkor reményem lehet­ne, de ő ezt nem mondta. 0 megvan győződve arról, hogy ha ő ott marad akkor rend lesz, de ez nem igaz,/ s mi ezért mond­juk, hogy ott teáni kell valamit, s szerintem azt is figye­lembe kell venni, hogy milyónek az emberek s ón sem mondom, X bogy azt úgy kell elfogadni, ahogy le van irva loo%-ig, a mi tájékoztatónkban, de amit nektek mondtak, arra is ez vo­natkozik. Meg kell azt is mondani, hogy igen nagy helyezkedés folyik az üzemben, miután a főmérnököt elengedtük, egyesek azt hiszik, hogy most már tudják ki felé kell orientálni. Ezt Fekete elv­társnak is megmondtam, hogy nagyon kell vigyázni, hogy mit mondunk. Igaz az is, hogy nagyon hosszú ideig vizsgálta a minisztérium ezt az ügyet, de én is kértem, hogy ne kapkodják el a dolgot. De hogy mi nem gondoltuk át, azt nem lehet mondani* A jóhisze­műségében a Lakos elvtársnőnek egy jottányi kétségem sincs. Mi azt akartuk, hogy változzon meg a helyzet, ami Kerner idejében volt. Én azt mondom, hogy az üzem nem a kibontakozás, hanem a be­­csavarodás utján van, s 1/2 óv múlva még nehezebb íksxxh helyzet­ben kellene majd döntenünk, mert az ő természete erre enged következtetni. 55 'A — 5 — i-V: '

Next

/
Thumbnails
Contents