Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1969-02-21
\r I ífei 1 fe ) V . * ! 7 14. : * gimnázistákat/ fogják át. Az általános és középiskolák egyéb osztályaiban az osztályfőnöki órák és más tantárgyak nem elegendők annak ellensúlyozására, ami a gyerekeket éri a család /esetleg nem is közvetlenül a szülő, hanem rokoni környezet révén/, a vallásoktatás vagy vallásos nevelésben részesülő osztálytársak részéről. Ennek az ellensúlyozásnak mielőbbi tudatos pedagógiai megteremtése nemcsal? állami /oktatási/, hanem pártfeladat is, a kommunista pedagógusok és szülők szorosabb együttműködését, valamint a munkahelyi pártszervezetek felnőttekre ha— tó fokozottabb felvilágosító munkáját igényli, A történet tanitás keretében /egy-egy korral összekaposoltan a vallás szerepére is rámutató összefüggések/ nem adnak elégséges érvet a többirányból jelentkező vallásos befolyásolás ellen. Különösen fontos lenne már az általános iskola első osztályaiban a természeti vallások és a gjrög-romai mitológia /felső tagozaton már kialakított/ oktatási formájában a vallás kialakulásáról, ellentmondásairól és lényegéről ismereteket nyújtani, hogy kellő felkészültséget adjon az egyházak vallásoktatási /pl első áldozásra felkészítés/ szintjéhez. Sokkal jobban kellene a napisajtót, a népszerű hetilapokát és a rádiót, televíziót felhasználni a vallásos világnézet elleni küzdelemben, A tömegkommunikációs eszközök szerepének jelentősége óriási lehetne, mert a tudományos előadások, tanulmányok viszonylag szűk körbe terjednek,s általában nem azok kezébe kerül, akiket /gyerekek, fiatalok, vallásilag közömbösek, deisták/ szeretnénk eltéríteni a vallásos befolyásolástól, illetve megvédeni annak kezdeményezéseitől. Több észrevétel hangzott el annak érdekében, hogy lehetőleg központi /kerületi/ előadókon keresztül - a gazdasági-tár*sadalmi jelenségek egészének körébe ágyazva - kapjanak a pártszervezetei? előadásokat, amelyek foglalkoznál? a vallásos nézetek leglényegesebb kérdéseivel. A direlct vallás-témával foglalkozó előadások iránti látogatási kedv általában alacsony, viszont az aktuális bel— és külpolitikai kérdéseket ismertető előadások /pártnapok/ iránt élénk az érdeklődés.. Ennek felhasználása a vallásos világnézet elleni küzdelemben, illetve a marxista világnézetek propagálására hasznos segítséget jelentene, \ --—-—....................... 1 n,* I .