Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1969-02-21
7 IIH /rá, ■' 7v/:' * 4. . tt£¥'/>■''' I Szörényi Andor teológia-professzornak a zsinati határozatok és a pápai enciklikák magyarázatát nyújtó prédikációinál?. Az egv;házi rendezvények hétköznapi részvevői főleg a 4o-7o éves aszszonyokból állnak. Az egyházak anyagi bevételei csökkentek. Ezért igyekeznék a hívők adományait növelni. Még a zenei rendezvények alkalmával is perselye znék. Az evangélikus templomban pl mikrofonon keresztül is kérik a kórus fenntartásához való anyagi hozzájárulást, A romai katolikus templomok egyik bevételi forrása a külföldről az elhalt rokonok lelkiüdvéért szolgáltatott misék ró céljára valutában átutalt miseintenciők. A kerület műemléki templomainak helyreállításához /tatarozáséhoz/ az állam jelentős összeggel járul hozzá, XI, A pártszervezetek tevékenysége a világnézeti nevelő, munkában A Politikai Bizottság 1958 júniusi határozata után a kerületi PVB kibővített ülésen tárgyalta meg a feladatokat, határozta azokat a mócisz ereket, amelyekkel a párt, állami és társadalmi szervek az egyházak világnézeti befolyása ellen felléphetnek, Kiemelten foglalkozott a tanács oktatási feladataival, ^^0 mivel a pedagógusokon keresztül lehet a fiatalokhoz és szülőkhöz egyaránt a legszélesebb méretben eljutni, 1, Az Ateista Bizottság működése A Pártbizottság állandó munkabizottságaként létrehozta az Ateista Bizottságot, amelynek feladata a pártszervezetek ateista propaganda munkájának segitése, A Bizottság ennek érdekében megvizsgálta a propaganda munka különböző területeit, s javaslatokat tett a vallásos világnézeti küzdelem módszereire. Tevékenységét alapvetően két irányba próbálta különösebben kifejteni: egyrészt növelni az alapszervezeteken belül kialakuló oktatási munka keretében érvényesülő agitációt, másrészt fokozni a pedagógusokon keresztül a fiatalok megfelelő világnézeti orientációját. Javaslatokat tett a pártoktatási tananyagok és tematikák keretében nagyobb mértékű ateista propagandára, elő¥■ Ilii — - - ■■......... ...JIWIII-- .................... '•Ilii'- -------------------------------------------------------------------------------------------'■ . . -IMI. |, I ' ' — — f ■ %