Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1968-01-12
% • . / © . !© ■ ' |í v 1 • '?-6-ramja szükségeöéó tct;o néhány tervezőintézet profi Ívál tozását Pl. a BUVÁTI as olnult években főképpen lakóépületek felújítási tervdokumentációkat készítette, 1967-ben mar mintegy 5000 uj lakás kivitelezési tervét készítették el. I ■ ; Jelentős a házgyárak telepítésével kapcsolatos típusterv tevékenységük, valamint az önálló lakótelepek és városközpontok kialakítása. A tervezőintézetek nagy körültekintéssel készítették elő az 1968-as évet* Különösen nagyjelentőségű az 1967* jan. 1-én eszközölt tervezési díjszabás nóclositás, v -lanint 1968. jan. 1-évül bevezetésre kerülő árszintváltozás. A finanszírozási rendszerben is alapvető változás lösz. Ezideig a tervezőintézetek folyamatosan ellátmányt kaptáit, ami nem volt arányban a bofojezett tervek állományaval. Január 1-vel kezdődően forgóalappal rendelkeznek és csak a befejezett tervezést számolhatják el. Néhány tervezőintézetnél komoly lépéseket tettek a munka racionalizálására* A belső átszervezések azt igazolják, hogy a lehető legnagyobb mértékben biztosítani kívánjál: az egységes közgazdasági koncepciók érvényrejutását, A tervezőintézetok törekednek uj együttműködési formák kialakítására a beruházókkal és a kivitelezőkkel, a gyártó müvekkel és a külkereskedelemmel. 3./ Külkereskedelmi vállalatok; A Minisztérium tájékoztatása, valamint a párttitkároktól kapott információk alapján megállapítható, hogy éves tervüket globálison teljesítik, szocialista relációban túlteljesítik, tőkésben az áruforgalmi tervet csal: megközelítőleg. Non teljesítik viszont a fizetési mérlegben szereplő 150 milliós devizaforint javítást. Legfőbb okát abban látják, hogy évközben felsőbb határozatok következtében a tőkés export árualap csökkent, az import pedig nőtt. A 15 torvkötelozott külkereskedelmi vállalat közül a nem szocialista tervüket hat vállalat teljesíti, hét vállalatnál bizonytalan, mig két vállalat tőkés tervét nen tudja teljesitenio Ezzel szemben tőkés relációból majd / * #>/ •