Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1967-01-19

|S|©,; ' Villirfll lelő tárgykörben.megjelenik valami, azonnal érte­sítik az illetőt* Fekete elvtárs: Az elhangzott javaslatokat,ki kell gyűjteni, és megbeszélni alkalmazásukat, a pártszervezeteket pedig értesíteni kell a darabonként kapható Lenin müvekről* Áttér a következő napirendre: tagfelvételek tár­gyalása. /Mellékelt lista szerint/ Ismerteti a felvételt kérők neveit* Ifi// Pés elvtárs: Nem ért egyet azzal, hogy Molnár Gyula hat elemivel ; r patronálja a helyi KISZ-szervezetet. El kell érni nála, hogy legalább 8 elemit végezzen el* Kiss Pál anyagában nem szerepel, hogy tagja volt az MDP-nek. A vállalata adott egy VB határozatot, amelyben az áll, hogy a politikai ós szakmai mun­kájára az jellemző, hogy aktiv és törekvő, amit karrierizmusnak nyilvánítanak többen a vállalatánál. Magasabb beosztást Ígértek neki, és amikor megtud­ták, hogy tagjelölt lett, akkor ezt nem teljesítet­ték. Az ilyen szemlélet ellen fel kell lépni, és OT ezt az ügyet konkrétan megvizsgálni* Ágoston elvtárs: A honvédséget meg kellene/ kérdezni, hogy mi sze­__ rint veszik fel a párttagokat. Sok esetben - utó­lagosan - nem ért egyet a felvétellel. Fekete elvtárs: Bejelenti, hogy az; OT pártszervezete irt egy leve­let: László Aladár 71 éves főosztályvezető kéri nyugállományba helyezését. Egyetértenek vele. 1913 óta párttag, ezért a kerületi VB-ak kell jóváhagy­nia a kérelmet. /A VB tagjai egyetértenek a javas­lattal. /Kérését - hogy társadalmi munkát továbbra is végezhessen - lehetővé kell tenni. Az "idős párttagokénál kell a továbbiakban nyilván­tartani László A. elvtársat. Ismerteti a kerületi Tanács utolsó tanácsülését. Ezen rósztvett, megköszönték a tanácstagok eddigi munkáját. Az elmúlt héten részletes beszélgetést folytatott a tanács vezetőivel munkájukról, és ezen a megbeszé­lésen hasznosan tisztáztak néhány kérdést a vezetés munkáját illetően. Javaslat, hogy a VB erősítse meg három elvtárs, a tanács elnöke, elnökhelyettese és a VB titkár funkcióját. /A VB egyetért/. A VB összetételére vonatkozóan rövideden ujabb megbeszé­lésre kerül sor. Ankét volt a hivatali pártszervezetek tapasztala­tairól. Itt az // volt a kiindulópont, hogy tapasz- \ talatcserét kell létesíteni az eddig kialakult for­mákról. Deák elvtársnő: Tájékoztatót ad ai tegnapi taggyülésé­ről, amelyen részt vett* A fegyelmi határozatot fel­olvasta. A taggyűlésen egy csoport igyekezett az el­ső perctől fogva hangadóként fellépni, sajnos negatív hatással. Kimondott támadást intéztek a párttitkár leváltása érdekében. Destruktív módon szóltak hozzá — j í% pfgi’ ■ 5 ' ■" '' ...... !|p| |ifff i A

Next

/
Thumbnails
Contents