Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1967-06-01

rp- - -'"'Ti mj* r.-n esetek többségében az egyéni foglalkozásig, törődésig is elmegy# Egyre inkább sikerül megvalósítaniuk a KISZ-szel való együttműködés alapján, hogy tanulmányi,- munkafegyelmi problémái! megoldására, a ' ' hátrányosabb helyzetű hallgatók segítésére a hallgatói kollektíva egészét mozgósítják; Elmondhatjük, hogy a KISZ és patronáló tanárok közös erőfeszí­tései a .tanulmányi munka megjavítására eredményesek, s a kapcsolat javításával, mélyítésével további eredményekre számithatuhko Az első éven a gyengébb középiskolai képzettséggel rendelkező hallgatók szá­mára külön konzultációkat szerveztek, és hasonlóképpen felsőbb év­folyamokon olyan,szaktárgyakból, melyekkel az évfolyamnak nagyobb problémai vannak*. Például a Bölcsészkaron a marxista tárgyakból va<* ló felkészülés elősegítése céljából,, Általában.; az évfolyamok opti­mális konzultációs- és vizsgarendjének kialakítása az együttműködés-, gyümölcsöző területe, mely jelentős a nagymérvű lemorzsolódások meg­akadályozásában. A tankönyv- ós jegyzet - ellátottság felmérése,-s az e téren megmutatkozó hiányosságok feltárása ugyancsak a tanul­mányi munka javítását célozza. Mindezen túlmenően az egyes évfolya­mok problémáinál! megbeszélésére kezdenek rendszeressé válni /pl,, a TTK-n/ az egy évfolyamot oktatók értekezletei, a KISZ részvételével! A kari KISZ Bizottságok, patronáló tanárok és a gyakorlóiskolái! együttműködésével a harmadéves. tanárszakosok iskolalátogatásai szer­vezettebbé,. hasznosabbá váltak, A kötelező egyetemi tananyagon túl­menő szakismeretek elsajáttitatását, a tehetséges - s ezen belül a tehetséges munkás-paraszt hallgatókkal való külön foglalkozást célozzák speciális előadások látogatására való buzditás, a kollégiumi külön szakelőadások, szakszemináriumok, a Jogi Karon tanulmányi versenyek stb. Lassabban, de fokozatosan erősödik a patronáló tanárok politikai­ideológiai novelőhatasa is - elsősorban a párttag patronáló tanároké* Támogatást nyújtanak a KISZ-rondezvények, ideológiai viták lebonyo­lításában, politikai körök szervezésében,, A TTII-n az Oktatói Taná­csok pártmegbizottai a KISZ~csoportokban politikai tájékoztatókat tartanak,.ill* szerveznek. Aktivan együttműködtek a KISZ-szervezettel a KISZ KB, határozatának,' a IX, kongresszus anyagának,KISZ~csoport vitáin, a KISZ-alapszervi választások előkészítésében, összekötő, koordináló szerepet töltenek be a KISZ-alapszerv, az évfolyam oktatói, ./. ■ | X .

Next

/
Thumbnails
Contents