Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1967-06-01

-Jp­ezelőtt. Úgy értelmeztem, amikor az anyagot elolvastam, hogy nem egyenletes az oktató kar részvétele.ehhen a nevelőmunkában. Ma is uralkodik olyan nézet, hogy az egyetemen a nevelői munka fe - lesleges. Mások azt mondják, hogy ezt a nevelési munkát nem egye­temi szinten alkalmazunk, hanem középiskolás vagy más formákban. Az egyetemi kar gyakorlatilag nem vesz részt ebben a munkában. Elég sokat foglalkoztunk ezzel, mert az elismeréseknél fokozottabb mértékben vesszük figyelembe, de még mindig nem kielégítő. Az anyagban az erre való utalást igy értelmeztem és egyetértettem vele. Ehhez kapcsolhatnám azt a problémát, amiről itt a legtöbb szó esett. A szolidaritási bizottsággal kapcsolatos problémát. Ezek a bölcsészettudományi karhoz tartoznak, a filozófia szakosok viszik a vezető szerepet. Ez is arra mutat, hogy a nevelőmunka terén ninos minden rendben. Ezek a fiatalok ma már nem tudom,hogy hol tartanak. Ezek^többet akartak és valamit akartak pluszként csinálni. Az oktatók nem álltak megfelelően az élére és nem terel­ték helyes irányba őket. Biztosra mondható, hogy ha odaállnak, ak­kor nem lett volna olyan mértékű probléma, mint igy. A filozófiai Ó~N tanszéken voltak és vannak problémák az oktatási-nevelési téren. Az oktatóknál is vannak lazaságok. Állítom, hogy javult a helyzet, de még nem kielégítően. Még sem vagyok pesszimista. A másik oldala a dolognak a rend és a fegyelem, ami mindenkire néz­ve kötelező. Oktatókra és hallgatókra is. Ha egy-két anarchista van, ezeket el kell tanácsolni. Akár azért, mert politikailag za - varos fejű, vagy azért, mert a fegyelmet nem tartja be. Körlevelet kaptunk, hogy külföldi vagy kinai követségre csak úgy mehetnek a fiatalok, ha jelzik és engedélyt kérnek. Ezzel szemben voltak olya­nok, akik rendszeresen jártak külföldi követségekre és röpcédulá - kát terjesztettek. Ilyen volt pl. Pór. Kevesen vannak ezek, az el­múlt évben foglalkoztak velük, de eltulzottan. Akik ilyen vonatko­zásban megszegik a rend és fegyelem szabályait, azokat el kell ta­nácsolni. Kirschner elvtárstól hallottam, hogy ezek a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak és a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta a ha - tározatot. összegezve: az a helyzet, hogy most túlságosan sokat és /"> túl sok szervezet foglalkozott ezzel a kérdéssel és talán azért torzult el. Az oktatók is nagymértékben hibásak ebben a kérdésben a két tanszék vonatkozásában. A küldöttértekezlettel kapcsolatban, amiről Kisfalud! elvtárs be - szélt, nem lett volna szabad május 15-20 között összehívni, mert a diákoknak tanulni kell a vizsgák előtt. Pe.ják elvtárs: Olvasva, a jelentést, igyekeztem végiggondolni az egye/bem KISz mun­káját. Feltettem magamnak a kérdést, hogy megfelel-e az ELTE veze­tőségének, párt és KISfet Bizottságának munkája a párt politikájának. Ha ilyen egyéiűelmüen teszem fel a kérdést, ügy kell válaszolni, hogy megfelel. Meg kell állapítani, azonban, hogy az egyetemi KISz Bizottság távolról sem tudja átfogni a teljes tagságot. Ebben Iá - tóm az- egyik konfliktust. Mi váltja ki ezt a helyzetet, ezt kelle­ne kielemezni. Igyekeztem az okát kutatni. Állítom, hogy ezeknek a Áó \'7' | '4 , . . .4 . j ’ \ S i_______________

Next

/
Thumbnails
Contents