Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1967-02-16

*fo-2 -Fekete elvtárs: A jelentést a VB tudomásulveszi, az elhangzott vita alapján. A javaslatokat ebben a formában nem h'gyja jóvá, megbízza-Osehikné és Peják elvtársakat a. szük­séges-.konkrét határozat kidolgozására. Az elmúlt éveknek az értékelése eléggé meddő dolog, de a történtekhez és a mai helyzethez hozzátarto­zik. Gyakorlatilag a belváros , mint a város cent­ruma, idegenforgalmi góc, ennek következtében külön­böző építkezések, felújítások történtek és ez ellen nem szolhat senki. Talán arról van szó, hogy ez túl­zott mértékben, illetve az itteni lakosság- hátrányá­ra történt. Az elmúlt 5 évben foglalkoztunk ezzol a témával itt is, a Tanács VB-11 is, de nagyobb eréllyel, nagyobb • határozottsággal kellett volna fellépnünk, .ami nem' jelenti azt, hogy biztos foganata lett volna, de ^ ha reálisan nézzük a kérdést, akkor ez hozzátartozott volna. A jelentés azt mondja, s nekünk,ebből kell kiindulni, © hogy a jelenlegi helyzeten a rendelkezésre álló erő­iket, eszközöket, anyagi lehetőségeket figyelembevéve mit tudunk javitani. A jelentés szerint a III. 5 éves terv szerint pozi­tivebb les-z a helyzet: az igényeket jobban lehet Összpontosítani, a lakosság, jogos' igényeinek a ki­elégítésére. Ugyanakkor hozzátartozik a dologhoz az is, hogy részben a Tanácsnál, részben a HKI-nál a jogos es objektiv nehézségeket figyelmen.kivül hagyva, jobban meg kell nézni a saját munkájukat, hogy„tudják jobb szervezéssel, tervezéssel„javitani a munkát. Ebben a kérdésben van tennivaló. © Nem megnyugtató az sem, hogy 1.96o~-bsn történt a fel— vi mérés, mely alapján dolgoznak, de.ugyanakkor„pontos adatok néhány kérdésben nincsenek. Pl, mennyi az olysm lakás, ahol nincs gáz, viz, stb. Ezeknek az adatoknak a birtokában a munkák sorolását el kell végezni. , . ■ Mi tettük szóvá a födémcseréket is, de nem mindég; az, hogy ez hogyan1 oszlik meg. Milyen alapon határozza el valaki, valahol a födémcserét. Lehet olyan tényező ami gazdaságossági, ami a vállalatok szempontjából fontos, de azt is figyelembe kell venni, hogy van olyan lakás, ahol 15 éve ©colt a mennyezet. A lehetőségeken belül itt is soiéLást kell késziteni. ■Ugrón ez. tartozik a lakóházak felújítására, tatarozá­sára! Is. ‘ Az emberek igazságérzetét bántja az, ha nem több szem-­­pontból nézzük ezeke.t a kérdésiét. ^ tol _ , ' , * ' [' • . I

Next

/
Thumbnails
Contents