Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1967-02-16

íj ■ ' I- 6 -Csehikné elvtársnő: Peják elvtárs foglalkozott a lakások közművesítésének kér­désével. Azok a helyiségek, amelyek eredetileg is lakásnak készültek, ilyen vonatkozásban felszereltek, illetve ahol valami hiányzik, azt a felújítások során pótolják^ s ezeket a szükséglakásokba is bevezetik ahol erre lehetőség van. Ezeknek teljes felszámolása az uj lakások elkészültétől is függ. Szükséglakások létesítésével próbálják megoldani az olyan problémákat is, mint pl. a túlzsúfolt társbérletek. Van olyan lakás a kerületben nem is egy, amely lo-12 család társbérlete. Ez azt jelenti, hogy kb. 4o emberre van egy konyha, egy fürdőszoba és egy WC. A födémcserékkel kapcsolatban megjegyzi? hogy a jelenlegi tervek szerint, a legjobb szervezéssel es zökkenőmentes munkával 12 év szükséges a most meglévő födémcserék végre­hajtásához. OT Boros elvtárs: Foglalkozik a kerület lakóházainak állapotával. Elmadja, hogy az 196o-as állagfelmérés alkalmával megállapítást nyert, hogy a 800 ház felújításához 98o millió szükséges. Az elmúlt évek alatt félmilliard lett elköltve felújításra, mégis a jelenlegi felújítási szükséglet 1,3 milliárd, ami azt jelenti, hogy ennyivel romlott a felújítás, tatarozás ellenére a kerület házainak állapota. Ez egyben azt is jelenti, hogy a felújítá­sokra évente kapott loo millió igen kevás. Elméletben 15 éves ciklusban kellene tatarozni, illetve ujratatarozni a házakat. Ezt a jelenlegi ütem és állapot mellett 3o év alatt sem tudják elérni^ foglalkozik még a fennálló rendelkezésekkel, melyek igen sok ^ megkötöttséget és problémát jelentenek, ilyen pl. a levegő szennyezettségének csökkentése. Ezzel párhuzamosan elmondja a gázfűtés bevezetésével kapcsolatos problémákat, hogy mennyire nincs összehangolva központilag ez a munka. Az lenne szükséges, hogy a felsőbb vezetés döntse el, hogy mikor melyik kerületben hajtanák végre főnyomóvezeték cserét, s akkor a HKI munkájával összehangolva egyidejűleg más munkákat is el lehetne végezni, pl, tatarozás és gázfűtés bevezetése. Ezzel egyben igen jelentős költségmegtakarítást is elérnénk. Sjnkovits elvtárs: Javasolja, hogy a HKI. rövid időn belül mérje fel a gáz, viz, egészségügyi helyiségek létesítésének szükségletét, szerre a PB. segítségével kérjen a Tanács külön költségkeretet.1 ______________________________3____________________ ^^^w«x^.«6W5ewee**M* .a

Next

/
Thumbnails
Contents