Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1966-02-04
r. r skci.* r. - ^ - 7 -- A vitában az irányelvek életszinvonal politikával foglalkozó fejezetével összefüggésben szükségesnek látják annak erősebb hangsúlyozását, hogy az ólatszínvonal emelése és az anyagi érdekeltség elvének érvényesítését szorosabban össze kell kapcsolni. Több vélemény szerint szükséges kiemelni, hogy a dolgozók túlnyomó többségénél az anyagi ösztönzés fő eszköze továbbra is a munkabér lesz. De ugyanakkor -és a vezetőknél fokozottabban- érvényesíteni kell a nyereségben való érdekeltséget* A hozzászólók egyrésze helyesli a tár- 0 sadalmi juttatások meghatározott körének a munkabéren keresztül történő áthárítását, mig másrészének véleménye szerint nem helyes egyszer s mindenkorra kilátásba helyezni ezek csökkentését, különösen a kulturális funkciók ellátásának vonatkozásában. Felhívták a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű társadalmi juttatások eddigi politikai munkánk lényeges érvei voltak, pl. a kapitalizmussal való összehasonlításban. Ennélfogva többen kiemelték, hogy a fogyasztói árrendezések során arra kell törekedni, hogy ezek ne járjanak együtt az életszinvonal csökkenésével, sőt ezt annak emelkedése mellett helyes megvalósítani. ta - Több vélemóry hangzott el a vállalati igazgatók meghatározott idpre való kinevezése ellen, ezt egyrészt azzal indokolva, hogy az uj gazdasági irányitási rendszer bevezetése előtt úgyis szükségessé válik a vezetők alkalmasságának vizsgálata, és ennek alapján a szükséges cserék végrehajtása. Másrészt elmondották, hogy különösen a kezdeti időszakban a vezetőknek egesz sor "népszerűtlen” feladatot kell végrehajtani, igy ennek során a meghatározott időre szóló kinevezés egzisztenciális bizonytalanságot teremt. Mások viszont egyetértettek az ilyenként! kinevezéssel azzal indokolva, hogy a vezetők igy meghatározott időre, a távolabbi célkitűzéseket is jobban szem előtt tartják. Felvetődött az is, hogy a vezetők kinevezésénél az ál./ • '0_________________________________________ _J .; «