Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1966-02-04
A sajtó sokat ir a Duna aze.nyeződéaének kérdéséről. Ez közgazdasági kórdéa- Ma a vállalatok semmiféle figyelmet nem fordítanak a melléktermékeikre, pedig ez gazdasági eredményt hoz a vállalatoknak, mert ha a Csepel Müvek a kátrányt eladná, vagyis mint mellékterméket feldolgozná, a*kor a Duna vize nem szennyeződne vele. Budapesten a vizfogyaaztáa nagjo n megnőtt. Nem ia a lakossági fogyasztátmái van a baj, hanem az ippri üzemeknél. Az előtte felezólaló elvtárahoz csatlakozva elmondja, hogy nem hiszi hogy az anyagban felvetett igazgató kinevezésének időhöz kötése azt akarja szolgálni, hogy a vállalat igazgat ója nyugodtan a távlatba nézve, végezze munkáját. Necsak a következő óv nyereségrészesedésére függessze szemét, hanem legalább tizéves időszakra dolgozzon. Akik nem alkalmaasak a feladat ellátápára, az most itt ki fog jönni. Időre kötött szerződés nélkül és annak biztosításával, hogy bizonyos feltételek esetén, lehessen éltívolitpnl, hogy ne kelljen mindég, mindenben esetleg a felsőbb szerv utasítását elfo- 0 gadni. PAICH NÁNDOB A kiinduló irányelvekkel teljes egészében egyetért. Maguk az irányelvek megalapozottak, mértéktartóak. Módot adnak arra, hogy ezek biztosithatók ia legyenek, hogy az irányelvekben lerögzített elvek//, melőtt megfogalmazásra kerülnek, meg legyenek vitatva. Maguk az irányelvek egyértelműen, behatárolják a vállalatok felelősségét. Helyes volna a vállalatok vezetősógát ás a pártszervezeteket megkérdezni bizonyos kérdésekben, mielőtt a végrehajtási utasitás kikerül. Az előtte felszólaló eivtáraak is igyekeztek ezt igy 0iue gf ogal mazni • Konkrét javaslata, hogy szeretnének ugyanilyen lehetőséget kapni arra, hogy a konrét témák kidolgozásánál is hozzá lehetne szólni. A másik kérdés az átmeneti időszak kérdése. Addig amíg a kiindzló irányelveknél nagyon mértéktartó, megfontolt és az egészséges türelmetlenséget: kivül nincs, más addig az átmeneti időszakban tapasztalhatunk Ilyen türelmetlenséget. Úgy gondolja, hogy a reform féltése jogosan vetődik fel. Ezt alá is támassza egy pár gondolattal. Vannak bizonyos intézkedések, amelyek 1966. évben bevezetésre kerülnek. Ez az állót, szküzgazdálkodás a saját beruházási alappal való intézkedés. A mai napig móg a vállalatok végrehajtási utasítással nem rendelkeznek. Nem ismerik tartaimikárdését sem, ________________________________£ te©______________ .te .. . . , . ■K«*nr«*r MtlMW i