Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1965-06-10
• elw<M 7 * A szervezet kialakítását illetően az első két hónapban a VB. meghozta mindazokat a határozatokat, melyek konkrétan rögzítették az .alapszervezetek feladatait, s azok elvégzésének, lebonyolítási, adminisztrativ teendőit. Erre nagy szükség volt, mert az adottságaink következtében az alapszervezetek titkáré, ill. vezetőségei vi- . szonylag kis gyakorlattal bírnak a mozgalmi tevékenységet illetően. Az alapszervezetekkel két olyan akciót hajtottunk végre, melyek alkalmasak voltok arra, hogy az uj funkcionáriusok jól meghatározott munkában összeszokjanak, e \ vezetőségi ülésen való előkészítés, a végrehajtás megszervezése ós ellenőrzése területén jelentős tapasztalatokra tegyenek szert. Jelenleg még az alapszervezetekben folyó szervezeti élet nem kielégítő, főleg gyenge pont alapszerve^ teteinknél a hivatali, vezetőkkel való kapcsolat, s igy a vezetésben való szerepük. A VB. feladata - ennek részleteit áprilisi ülésén - kidolgozta - az alapszervezeti vezetőségek és a hivatali vezetés együttműködését kialakítani. Ezek feltételei mind. az alapszervezetek, mind a hivatali vezetés részéről megvannak, A VB. és a hivatali vezetés együttműködése - egyrésü helyzetéből, másrészt személyi adottságaiból következően - megfelelő. A VB. adottságai ós.felkészültsége következtében elismert partnere a hivatali vezetésnek. A másik feladatkör - mely természetesen sok ponton kapcsolódik az előbbivel - az.1965 évi feladatok végrehajtásának segítése. Ennek ^ érdekében a VB. részben az ÉPFŐIG intézkedési tervében érvényesítette elképzeléseit - természetesen a vonatkozó KB.határozatok értelmében - másrészt munkatervét /s ezen keresztül az alapszervezetek munkatér— veit is/ úgy-alakította ki, hogy tevékenysége segítse az.intézkedési terv - ezzel az 1965 évi feladatok - végrehajtását. A VB, tevékenységén belül különösen az alábbiak kaptak jelentős súlyts Az 1965 éves terveket illetően rendkivül fontos volt, hogy a kiadott mutatók a lehető legjobban feleljenek meg a vállalatok által végzendő tevékenység szerkezeti összetételének - részben már"letérve ezzel a bázis - tervezésről. A VB, ezt a sokrétű munkát kiemelten támogatta, egyrészt fontossága hangsúlyozásával és elismertetésével, az e munkát végzők közötti agitációs munkájával, az e munkában jelentős eredményt elérők 'kitüntetési javaslatával stb. A vállalatok vezetőivel lefolytatott terv-tárgyalások azt mutatták, hogy e téren a korábbihoz viszonyítva jelentős előrehaladást értünk el. 3L. __ |: . V..' '* V * á . / . ..tó & tó . ' . . * ' ‘ 1 * * 7 . ' á *