Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1965-05-27
Uf rp^í, MSZMP V. kér. Bizotteáea. Budapest, 1335. május 21, ' ' V# Lorleg u 6,szám* V/l/62—1965«VB„ Májusi információs jelentés, 1,/ Néhány általános probléma* Jelentésünket csaknem loo alapszervezet információja alapján állítottuk össze. Ezekből egybehangzóan az tűnik ki, hogy a tavaszi ünnepségsorozattal össze., üggő rendezvények, események jelentős mértékben igénybevették a pártszervezetek energiáit. A húsz éves, vagy annál régebbi kommunistákat köszöntő taggyűlések, a KB márciusi ülését ismertető taggyűlések és a nagyszámban megtartott pártnapok hozzájárultak a politikai aktivitás fokozásához, a legfontosabb politikai és gazdasági feladatok napi^ renden tartásához. Külön kiemelik általában a május 1-i felvonulás jó előkészítését, szervezettségét s ennek következtében a hosszadalmas várakozások megszűnését. Ugyanakkor éppen ebben a vonatkozásban vannak ellenvélemények is néhány pártszervezet nehezményezi a felvonulás túlságosan zárt keretek közé szorítását, a létszámkötöttségeket s attól tart, hogy a szinesség külső jelei mellett szürkülós fenyegeti a május'1-i ünnepséget, Egy-két pártszervezet azt is jelezte, hogy sok párttag maradt távol május 1-én® Több pártszervezetünk elismeréssel nyugtázza a tájékoztató munka bizonyos javulását - annak ellenére, hogy egyes aktuális kérdésekben még mindig az események után kullogunk - s felvetik, hogy nem lehetne-e rendszeres gyakorlattá tenni bizonyos időközönként Írásos összefoglalók kiadását, hasonlóan a most legutóbb kiadott KB emlékeztető mintájára. Helyeslik a párt- és állami vezetők intartó juit, TV-nyilatkozatalt, s külön megemlítik Péter János külügyi tájékoztatóját. Általános visszhangot kiváltó eseményként értékelik pártszervezeteiül: az' ideológiai irányelvek megjelenését. Természetesen az alapos, részletes, helyileg differenciált feldolgozása még hátra van az irányelveknek, de már most is megállapítható, hogy az érdeklődés igen nagy, s ennek jellemző mutatója, hogy a felemelt példányszámú Társadalmi Szemle, majd a megjelent brossura szinte napok alatt elfogyott a kerületben; a további igényeket sem tudjuk minden bizonnyal kielégíteni. Egyes pártszervezetek arról is beszámolnál:, hogy az irányelveid tartalmát illetően pozitív vélemények hangzanak el, egyetértenek a higgadt? sokoldalú elemzéssel s kiemelik a közérthető, élvezetes stílust is, 2,/ Belpolitikai kérdések: A politikai munka előterében - a KB decemberi határozatának ismertetése, "levitele", az intézkedési tervek kidolgozása után - a gazdasági feladatok végrehajtása áll* A jelentések beszámolnál: az első eredményekről és erőfeszítésekről. Pozitiven értékelik, hogy a kerületi PS vezetői beszámoltatják az igazgatókat és párttó. ___ _ tó______________________________________________