Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1965-03-04

szélyes ez a kérdés, mert az egész akció, ami megindult 1965-ben fog lebonyolódni, igy több milliárdot kellene bevinni a termelésbe, ez azt követelné meg, hogy az első negyedévben a termelési vonatkozáso­kat is figyelembe tudjuk venni. Az ipari termelésben azokat a megren­deléseket, amelyek nem szükségesek, fel kellene mondani. A Belkeres­kedelmi Minisztériumban adódhatnak egyes cikkcsoportoknál, hogy az adott helyzet miatt az ipar felé lemondásokat is eszközölhetnek. Úgy néz ki a kérdés, hogy a többi tárcánál is 2-3 hetes lemondással lehet számolni. Az első negyedévben érdemleges eredményt nem várhatunk. Az uj szemlélet végrehajtását nagymértékben megneheziti, amit az is súlyosbít, hogy az aggályoskodó'k előtérbe helyezik azt, hogy ők a lényeget tekintik. Ez mutatkozott meg a Belkereskedelmi Minisztérium­ban is. Sebes elvtárssal egyetértek a Belkereskedelmi Minisztérium vonatkozásában. Ha ezek a központi irányelvek eljutnak a vállalatok - hoz, akkor elindulunk azon az utón, amelyele lehetővé teszik, hogy kisebb mértékben terhelnék a központi termelési számokat. A vállala - tok is ahhoz mérik, hogy kivel beszélnek- A minisztériummal nem érte­nek egyet, de baráti körben ebben egyetértenek. Ezt konkrétan egy áruházi igazgatóról tudom. Napi gondjaink is vannak, de a mai szemlé­letünket is helyes irányban kellene vinni, tó Meg kellene kérni a Belkereskedelmi Mlniöztérium pártszervezetét és a Magyar Nemzeti Bank pártszervezetét, hogy a maguk jelentőségének megfelelően vigyék a kérdést, mert ez az akciót késlelteti. Itt is valami megoldást kellene találni, hogy egyes fővárosi vállalatoknál kezdeményezések történjenek. Ez a. kérdés a Főigazgatóság részéről nem nyert támogatást, a készletet úgy csökkentette, hogy kevesebbet rendelt a nagykereskedelemtől /pl. Vas- és Edónybolt/. Többhdnapos vita volt, hogy engedjék-e ezt csinálni vagy ne. A határozati javaslatokkal kapcsolatban: amit Lugosi elvtárs bejelen­tett, hogy Minisztertanács elé nem kerül. Javasolom, hogy hagyjuk el a két határozatit, arra kérnénk a Belkereskedelmi Minisztérium Párt­­bizottságát, hogy egy bizonyos idő után, október-novemberben számol­janak be. Ugyanakkor nekünk a kerületben, ha megjelenik a rendelet, meg kellene beszólni a belkereskedelmi vállalatokkal. re Gyopár elvtárs: Kapcsolódva Kardos elvtérshoz, az 1965* január-februári készletek a­­laiculsát a belkereskedelmi vállalatoknál a tegnapi nappal megnéztük ós az 1964. január-februári készletekhez lényeges különbséget mutat­tak. Ezt az<prt tartottam fontosnak elmondani, mert felmerült olyan félelem, hogy a belkereskedelmi vállalatoknál a banknak az intézkedé­sei folytán rossz hatás fog mutatkozni. Ezek a számok nem ezt mutat­ják. Szeretném elmondani, hogy mi általában találkozunk bürokratikus szemlélettel, ami nem elég rugalmasan közelíti meg a feladatokat, ezzel szemben mi fel fogunk lépni. Ahol ilyenről van tudomásuk az elvtársaknak, azt hozzák a mi tudomásunkra, hogy mi fellépjünk vele szemben. Felvetődött a márciusi forgalom, mint immobilia és, hogy helyes-e, hogy ha a bánk büntetőkamattal terheli ? A banknak az az •állásfoglalása, hogy megnézze, ki ennek az előidézője ? Ha azt vesz­­szük figyelembe, hogy magasabb ezeknek az ára, akkor ennek jelentkez­ni kell és ebből intézkedésnek kell szülteni. Mi azt akarjuk elérni, hogy kijöjjenek ezek a problémák. Szeretném felhívni a kerületi Párt Vógrehajtóbizottság figyelmét, hogy a Külkereskedelmi, Belkereskedel­| " ©_______ f • . 3 -/A -i

Next

/
Thumbnails
Contents