Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1964-05-14
I , • \ . I i *■ .ra. • ■ | • :• fa' " faO ■ -A'. ■ 1 tófa'I • • • , ■ .«*-4-I * ” *' ' *"" Ennek hiányosságát 6 maga is érzi és kéri, hogy ezen i * * ' változtassunk. A jelenlegi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vallásos emberek száma nem emelkedik— fokozatosan csökkenő tendenciát mutat. Ehhez hozzájárul elsősorban szocialista rendszerünk fejlődése, az emberek egyre növekvő biztonságérzete, a nemzetközi helyzet kedvező alakulása, Tanuló ifjúságunkra nagy hatással Van az iskolai közösségben, az ifjúsági mozgalomban való résztvétel. Ezt a hatást nagymértékben lehetne fokozni, a még színesebb, szórakoztatóbb KISz, illetve úttörő rt munkával. A fentiekkel szemben kétségtelen az, hogy az egyházak igyekeznek kihasználni az állam és az egyház közötti helyes viszonyt és ahol lehet aktivizálódnak. Nagy figyelemmel kell arra lennünk, hogy a bákemozgalmi tevékenységen túlmenően máé jellegű munkára a Népfront Mozgalom se kérje fel Őket, tehát közéleti szereplésüket nekünk kell irányítani. Javasoljuk: ® Az Athoista Bizottság nyújtson segitséget a pedagógusoknak, hogy egyes kérdésekre, amelyek az egyházzal, rt; vagy a vallással vannak összefüggésben biztos válaszokat tudjanak adni. /Pl.mi a karácsony?, mit Ünnepelünk husvétkor? stb,/ Ugyanez vonatkozik a felsőcsoportos óvónőkre is. A tömegszervezotok a lakóterületen céltudatos ismeretterjesztő tevékenységet fejtsenek ki, elsősorban természettudományos témákból. Ennek módszereit az Atheista Bizottsággal közösen dolgozzák ki. A Tanács egyházügyi előadója kapjon rendszeros tájékoztatót a Fővárosi Tanácstól a kerület egyházközségeire vonatkozólag.Vizsgálják felül az egyes egyházi szertartásokról küldött jelentést,amelynek szempontjai elavultak, nem tükrözik a jelenlegi helyzetet, _______51_______j l