Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1964-05-14

ségek megoldódnának akkor ezt a feszitett tervet is nog lehet csinálni. 60 %-os kavics szállítással és 5o %-os anyag saálli­­tássál neia valósítható meg. Szeretné fölhívni a figyelmet, nagyon sok probléma, sokféle aohóz­­séget jelent, de azért ebben az építőiparban tudnak dolgozni. Ha . azt veszi, hogy az eves feladat 13 %-át termelték meg az I. negyed_ évben, ezt az eredményt edd g soha nem tudták elérni, még jobb kö­rülmények között sem. 13 milliárd forintnak majdnem az 1/4-ét meg-Í t .rmeltók a vállalatok. Hz egy kicsit a tééiesités eredménye volt, torödtalc vállalatai dk most ezzel a kérdéssel. Van ebben az ország­ban olyan ipari csarnok, amelyet 3 hónap áLazt raktak össze. Móg külföldi szakértők is megcsodálták, á j; ; te A vezetés.felé szeretné egy kicsit a figyelmet irányítani. 22 ezer ■ á 1 altás terv van Főigazgatósági szinten. 1964. március hóban 6595 lakásban dolgoztak, 3500 lakást még el se kezdtek, 3429 lakásban belső vakolást végeznek, a lakások 15 %-a, de élőáráéit, hogy az á:7á I. negyedévben á lakások 18 %-át át kell adni. Tetőfedést 45oo - ■ lakásban, végeznek. Imiikor elmondtuk a problémákat altkor azt mond­tál; a terv megvalósítható. Az előirt terv megvalósíthatatlan, el­ismerik ezek a vezetők, altkor miért kellett olőirni? Ki hiszi, ..ho .y 33 %-ot lehet növelni egy főre eső termelésben ugyanazzal az eszközökkel. Van határozat, hogy melyek azok te munkák, amelyek a legfontosabbak. Van határozat, csak nincs konkretizálás ezekben f, a dolgokban anélkül, hogy -tagadnánk a fejlődést, csak a fejlődés nagyon'kicsi mértékben mutatkozik és nem.elégíti ki az igényeket. * Nagyón sok robléma van, ele ez csak vezetés kérdése. Általában a probléma out van, hogy a Minisztérium, a Főigazgatóság a határoza­tokat a vállalatok felé kiadja, de a határosat végrehajtásában nem sok segitséget adnak. Az vetődött- fel a jelentéssel kapcsolatban, hogy a mozgalmi mun­kával keveset foglalkoztunk. Nem az volt a cél, másrészt az egész tevékenységben benne van. A Szabó elvtárs már elmondta lo vállalatot szanálni kell, oz is sok problémát okoz. A minőség is emberekkel összefüggő dolog. Ter­veznek egy előregyártó telepet,. napi 9o m5-re, ma már a dupláját gyártja, a födémeknél ós paneloknál is ez a helyzet. Egy nézeten vagyunk a Főigazgatósággal ezekben a kérdésekben. Nagyon sok ppob­­, léniát oldottak meg, ami a Minisztérium feladata lenne, és a yajxt­­•jtddoirib zajátukkal nem tudnak foglalkozni. teo------------—---------------u. ..... J 1

Next

/
Thumbnails
Contents