Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1964-09-17
9- í,: -* A kerületi KISZ.Bizottság megbízottai tartsanak kapcsolatot a pórtt itkárokkal. A kerületi EB tartson közös titkári értekezleteket a párttitkárok és KISZ titkárok részére. \ A Politikai Bizottság junius 2~i határozata részben megerősítette a kereskedelmi dolgozókat a lakosság ellátásáért folytatott tevékenységében, részben uj és még nagyobb feladatokat, követelményűket támaszt velük szemben. A Tisztában kell lenniök, hogy a határozat csak a lehetőségeket biztositja, a megvalósítást maguknak a kereskedelmi dolgozóknak kell. nap-mint nap kiharcolniok. Ebbnn döntő szerep vár az alapszervezetekre is, hogy hatékony támogatásukkal fejlődjenek a szubjektív előfeltételek, a szocialista munkaerkölcs, ezen belül is: a./ szakértelem növelése b./ fogyasztói magatartás ismerete c./ vásárlók fokozott megbecsülése d./ társadalmi tulajdon fokozott védelme e./ vezetési módszerek továbbfejlesztése f./ munkafegyelem fokozása, tó Mindehhez szükséges, hogy a kerületi Pártbizottság fokozottabban segítse a kereskedelmi alapszerveket és hathatósabb támogatásban részesítse azokat. Azt a fejlődési folyamatot, amelyet a kereskedelmi pártszervezote>. nél tapasztaltunk, ha nem is tartjuk, teljesen kielégítőnek, de.az eddigi határozatok következetesebb betartásával fokozni tudjuk a jelenlegi szinvonalat, evégett nem látszik szükségesnek uj határozat hozatal, azt azonban javasoljuk, hogy: a tárgyalt anyagot a VB ülésén elhangzottakká! kiegészítve titkári értekezleten ismertessük. Budapest, 1964.szeptember 10. Kiss Károlyné politikai mtárs. ' © j ■ ■"tó / - ■ ■■ • 4 i mmiwwrn I