Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1964-09-17

pártszervezet megfelelő tekintélyt harcolt ki magának, jóileh­­hogy ezt elősegítette az 1961-ben lebonyolított pártvezetoseg.. választások által létrejött kedvező összetétel. Az MSZMP VIII. Kongresszusának hatásaként fontos irányelvkén# foglalkoztak a pártszervezetek az irányitó és ellenőrző munkc*/ai... a gazdasági, termelési, tervezési munka területeivel# A pártmunka egész tevékenységében jobban előtérbe állították a gazdasági mun­kát. Sikerült olyan szemléletet kialakítani, hogy a gazdaságig feladatok jó megoldása elsőrendű politikai feladat,, Ez arnal xs inkább jelentős eredmény, mert eléggé eluralkodott : 77 u.n. rt "tiszta pártmunka" szemlélet és hosszú időt vett igénybe annak tisztázás#, hogy a gazdasági kérdésekkel való foglalkozás kap­csán mihez van joga a helyi alapszervezeteknek. Hozzá kellett^ szoktatni magát a pártvezetőségeket is, de a vállalatok vezetőid is ahhoz, hogy a pártszervezet is felelős a gazdasági tevékeny­ségért, mégpedig úgy, hogy a pártszervezet sajátos eszközeivel segiti a gazdasági munkát. Ma már el lehet mondani, hogy eredményesen, jól foglalkoznak a pártszervezetek a gazdasági szervező munkával, valamennyi morka­­tervben jelentős.helyet kapott a vállalati gazdasági kérdésekké■ rt, való foglalkozás. A pártszervezetek gazdasági elemző munkája e­regényeket hozott, ami önbizalmat adott 'a pártvezetőségeknek ^ e munka továbbfejlesztésére és egyben meggyőzte a vállalatveze­tés részéről jelentkező kételkedőket* Minden vállalatnál egyértelműen meglehetett állapítani, hogyha •vállalatvezetés a p^rtvezatőségeb állandóan tájékoztatja a vál­lalat eseményeiről, a pártszervezet titkára képiviseli az alap­­szerv vezetőséget az igazgató által megszervezett gazdasági meg­beszéléseken, ügyvezetőségi értekezleteken. A gazdasági kérdésekkel való foglalkozás fő formája az ellenőr­zési, illetve beszámoltatási rendszer. Ez abban jut kifejezésre hogy az időnként az alapszervezet vezetősége beszámoltatja a . , /• / • * / 40 £ WIJ.1- 5 - ■

Next

/
Thumbnails
Contents