Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1963-06-13
I Maros né ® 1 vtársnő A társadalmi vita körül alakult.ki a legnagyobb vita. Helyes lenne, ha az anyag e része átdolgozásra kerülne. 5*old.2.bek. a tagjelöltekre vonatkozó kritériumot és a társadalmi munka fogalmát érdemes volna szerepeltetni ebben az anyagban. Meg kell próbálni ezt helyretenni, annak ellenére, hogy valóban foglalkoztunk már ezekkel a problémákkal. Egy szűk üzletben természetes, hogy más pártmunkát lehet végezni, mint a központban. Előfordulhat olyan pártmunka is, hogy pl. egy jó szakembert kell felszólítani arra, hogy meghatározott időn belül egy jó szakembert neveljen. Minden területen más igényt lehet az emberekkel szemben támasztani, az adott körülményeket figyelembe kell venni. A társadalmi szervekben végezhető mozgalmi munkát, a Szocialista Brigád, stb. helyen való helytállás figyelembe vételével már adva van kétszer annyi tagjelölt is, mint amennyit eddig is fel tudtak venni. A vezetőségén belül a munkát kollektivabbá kell tenni és igy határozottabb lépésekkel tudnának előbbremenni. fi'' / Az anyag, ill. határozati javaslat 1-2. póntja marad. A társadalmi munka vonatkozásban határozati javaslatot kell kidolgozni, kiegészitve azokkal az észrevételekkel, melyek itt elhangzottak. A tagjelöltek a szakemberekJÁ/Xből, KISz-ben, Szakszervezetben dolgozók légjobbjaiból, stb-ből kerüljenek ki. Az 5. pontot illetően pedig a kerületi KISz Bizottság figyelmét fel kell hivni, hogy adjon több segitséget a kereskedelemben dolgozó KISz szervezeteknek. A helyi párts zei’ve zet eket fel kell hivni arra, hogy taggyűléseikre hívjanak meg több KISz vezetőségi tagot. Az 5. pontot bel&ő határozatként kell kezelni. Erre az elkészítési határidő: 2 hét. Utána meg kell ezt beszelni Y'kiskereskedelmi vállalatok titkáraival, szakszervezettel, KISz szervezettel és kiadni, hogy taggyűléseken vitassák meg és 1 év múlva vissza kell térni erre. !■ Y ' " 1963. II. félévi munkaterv. Ismerteti: MarosJózsefné dt. Megkaptuk a Budapesti Pártbizottság munkatervét azzal, hogy igyekezzünk ahhoz igazodni a főkérdésekben. A jelleget illetően az a helyzet, hogy döntően a főváros ellátását fogják különböző vonatkozásban ellenőrizni. A kerületi PB. megtárgyalja a kerület fejlesztését. Itt a PB-i PB. egyik titkára is j?esztvesz. Kardosáétól Egyetért a munkatervvel, de augusztusban nem tud eleget tenni, mert e hónapban szabadságon lesz. Sebőné ©ti2-. < Szintén hasonló kérés© volna, neki október eleje volna jó a napirend megtartásához. Marósné_etói Sebő et.nő napirendjét felcseréljük akkor az "Iparterv" napirenddel. . éill l [ )- 15 -/