Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1963-04-02

. ' ' s 1 é- 11 fokú birák is gyakran fordulnak egy-egy elvi kérdés megbeszé­lésé végett a másodfokú tanácsvezetőkhöz, vagy a tanácshoz be­osztott birákhozo Vezetőségünk rendszeres kapcsolatot tart a bírósághoz beosztott népi ülnökökkel, résztveszünk az ülnöki értekezleteken és az ott elhangzottakat igyekszünk munkánk során hasznosítani. Feladatul tüztük ki azt is, hogy szorosabbra füzzük kapcsola­tainkat a Főügyészség ós az Ügyvédség pártszervezetével. Ezen a téren eddig csak kezdetleges lépések történtek. Egy izben si­került az ügyészségi pártszervezettel, egy izben pedig az ügy­védivel közös megbeszélést tartani. A személyi kultusz lezárásával kapcsolatos párthatározat meg­vitatása során olyan nézetekkel is találkoztunk, amelyek a súlyosabb következménnyel nem járó,‘kisebb törvénysértések je­­^ lentőségét lebecsülték, de volt olyan felfogás is, amely szerint a törvénysértéstk kizárólag a büntető Ítélkezés területén je­lentkeztek. A párthatározat értékelését felhasználtuk ezeknek a nézeteknek az eloszlatására is. Szűkkor!r..n felütötte fejét az a felfogás is, hogy a hivatal­­vezető, vagy a pártszervezet akkor, amikor értékeli és bírálja az Ítélkezési gyakorlatot, lényegében megszabja, hogy a bira milyen gyakorlatot kövessen és ezzel befolyásolja az ítélkezést. Felügyeleti módszereink eszerint a nézet * szerint a birói függet­lenséggel nincsenek teljesén összhangban. Ezzel a felfogással szemben is állást foglaltunk és meggyőztük a kisszámú aggályos­­kodét, hogy az Ítélkezés egységét nem lehet biztosítani a'munka átfogó értékelése és a konkrét; ügyintézés bírálása nélkül. Ez , azonban^nem vezethet arra, hogy a folyamatban lévő ügyekben akár a vezető, akár a pártszervezet az érdemi döntéssel összefüggő nyílt, vagy Immbolt adjon a bírónak. Ilyen jelenséget o '' azonban az‘a néhány bix'ó sem tapasztalt, aki az említett kifo­gást tetteo A VIII. kongresszus határozatainak végrehajtása terén foglal­koztunk a társadalmi bíráskodás kérdéseivel és a társadalmi bí­róságok munkájának támogatására a hivatalvezetőnek javaslatokat tettünk, amelyeknek végrehajtásában a pártszervezet is közre­működik azzal, hogy kommunistákat és pártonkivüli bírákat fel­kértünk a kérdést érintő előadások tartására, szükség esetére pedig az egyes társadalmi bíróságok patronálasára. Alapszervezetünk vezetőségét a jelentés elkészítésénél az ve­zette, hogy - a megadott keretek között - a lehető legteljesebb képet adja alapszervezetünk elvi, idológiái' munkájáról,valamint arról a tevékenységről? amelyet alapszervezetünk a törvényesség elősegítése terén végzett, A kerületi Pártvégrehajtó Bizottságtól azt kérjük, hogy adjon elvi iránymutatást a további munkánkhoz - azért, hogy az elvi ideológiai nevelőmunka terén eredményesebb munkát tudjunk vé­gezni. . Budapest,1963» március hó# MSZMP Fővárosi Biróság Alapszerveze­tének Vezetősége. •______________________________________________________________________________________________XJ____________________________________________________________________________________________________________ /

Next

/
Thumbnails
Contents