Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1962-04-05
im wm/wn.iwiKw nmwi»waiate»-6-♦ * 2./ A párt mindig számolt azzal a ténnyel, hogy a .széles szövetségi politika magvalósítása a rúp± nemzeti egység, ellentmondásos jelenség. Ellentmondásos, mert az átmeneti szakaszban az osztályuk, között imég vannak különbségek, az egyes társadalmi osztályoknak és rétegekének más és más a viszonya n termelésben,. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy ha az osztályok és a többi társadalmi rétegek .kozgljebb,írtnak a munkásosztál vhoz vu.nc t tco..zjás_bjiit_jí>IIIiá3LŰáif-: r:b....Irótt.e 1..0.” aég nvilik a közös gonddkodáaaz uj .eyk81c.flt„ .9,_k^gÖaró^lJ-ig.gllaiPró.Í.t.lazítására és a meglévő ellentmond ások csökkentésére, majd megszűnt e-_tésére. yí/ E feladat megoldása azonban harci kérdés, az osztály harc ta fontos területe. Az emberek gondolkodásában ás életmódjában meglévő kapitalista maradványok elleni harcban, és a népi- "nemzeti egység fejlesztése során nem szabad elfelejtenünk, hogy jórészt olyan emberekkel van dolgunk, akik nem ellenségeink, ha'near szövetségeseink, tehát nem ellenük, hanem értük folyik a hnrcc Az erkölcsi-politikai egység a társadalomnak fontos hajtőereje, de az érte folyó harc során számolni keli különböző ellentmondásokkal, amelyeknek rész.: en történelmi okai vonna k/és amelyeknek konzerválására különböző erők hatnak az országon kívülről és belülről L's* /—^ Ezek az ellentmondások két kategóriába-oszthatok.? a.:/ a köztünk es ellenségeink között lévő kibékíthetetlen -ellentmondás; b,/ ta szocialista társadalmi rend építése során a népen belül jelentkező, .békés .utón feloldható ellentmorrások. E két fajta ellentmondás súlya, jelentkezési formája, megoldásának módszere más-más időszakban különböző# Jelenlegi .történelmi viszonyok között az országon belül az a nti go rusztikus ellentmond ások másod rendűek, főfeladat a népen belüli ellentmondások feloldása és megszüntetése c Sz * véts égi politikánk erősítése, a népi- nemzet:! egység továbbfejlesztése szempontjából nagyon fontos, hogy ne keverjük össze a kétfajta ellentmondást, mert ez megoldásukat lehetetlenné teszi, társadalmi megrázkódtatások forrása lehet0 ró • I mm .. ■ _________*__________________________________ __ró re . j wr — mmuMmmmrimmmmmmB 8 te re___