Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1962-03-07
j' s * Révai Nyomda: © Megszűnt a párttagok és a pártonkivüliek közötti különbség, |Y®toilletve a pártonkivülivel szemben humánusabban járnak el, ha . { d/ pl. selejtet csinál. Ezt azzal magyarázzák, hogy a pártonki' ' / vülivel szemben a méltányosabb, meggyőzőbb módszert kell al/ kalmazni. I í'^jjjHiányolják a pártonkivüliek azt, hogy a párttagok nem foglaliJd/ koznak velük rendszeresen. Nincsenek csoportos megbeszélések. >Ar / 1/ ró ■ . © ® ■ P "^ró^ossz az üzem szakszervezeti mozgalma. Rendszeresebb termelési q/JL értekezletek tartása lenne szükséges. rróró i . -.eV ri 7/ Kifogásolják a dolgozók, hogy a kollektiv munkába, azok megbelj , szélésébe nem vonják be őket, nem kérik ki véleményüket, pl. üzemben folyó építkezések. :f | // Baj az is, hogy az idősebb szakmunkások nem foglalkoznak a fiatal munkásokkal, akiknek pedig erre nagy szükségük lenne. fj Keveslik az üzemben lévő mellékhelységeket a dolgozók. Hiányolják A azt, hogy pl. nincs üzemi orvosuk, az SzTK-ban pedig az orvos 1 mechanikusan foglalkozik csak a betegekkel. ta to y Gyengének találják a dolgozók az üzemi étkeztetést. Kifogásolják a mezőgazdasági termények árát. Megállapitásuk, hogy a peremvárosi tsz-ek drágábban adják a burgonyát, mint belterületen. Felvetették a nő dolgozók, hogy a Hold-utcai csarnok korán zár P [/be és nincs megfelelő áruválaszték. I0<L'H Cdc St 0 -vih -v Y 11/dtv Ff -S róf’ ‘Í7 i-W ff lgBŰ sok probléma merült fel az uj bérezési rendszer bevezetéséide 1. Túl komplikált. d j p; A 8 ] i ; ______________—j g — - — ■ - - ‘ - - A - - - ■ — ~ ■ - _■ —Are _ - - .---- - -— . _ re — . / - - — .... - ..---it m m ....... . . , , . , -----------------