Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1961-05-17

aMMMariMMMRNMauiHM a I - - -! © . • ~ *- 5 -Az alapszervez etekkel való foglalkozás állandó jellegű ró fél­évenként a 6 alapszerVvreZet köziil 3valapszervezet munkája kerül tárgyalásra a Végrehajtó Bizottság előtt. A gazdasági kérdésekkel való foglalkozásnál a SZÖVOSZ Pártszer­vezete azt a módszert követi, hogy jelentést kér az adott terület­ről, ugyanakkor tapasztalatokat szerez brigádvizsgálat alapján és ezáltal kellően tudja ellenőrizni a jelentés realitását és biztosítja a vita aktivitását. A VB.tagok felelősek cgy-ogy ilyen témáért és tapasztalat szerint ezt lelkiismeretesen el is végzik, tó Általában megállapítható, hogy a VB,tagok nem puszta szemlélői a dolgoknak, élnek a VB.adta jogaikkal, de megfelelően veszik ki részüket a munkából. A függetlenített titkár nincs magára hagyva, A tárgyalt anyagokra'való felkészülésnél vita tárgyát képezte az, hogy kérhet-e a SZÖVOSZ Pártbizottsága tájékoztatást a MÉSZÖV illetékes szerveitől. Véleményünk szerint nemcsak helyes, de szük­séges is, hogy a SZÖVOSZ Végrehajtó Bizottsága tapasztalatokat szerezzen vidékről, az illetékes 11ESZÖV párttitk 'raitól éppen : azért, hogy megfelelően tudja ellenőrizni a Központ az utasítások helyességét, vagy annak végrehajtását. Nőm tartjuk azt sem hely­telennek, melyet egyébként már kezdenek gyakorlatban alkalmazni' tó is, hogy fontosabb témák anyagát és határozatait megküldik a vi­­j dókon dolgozó elvtársaknak. Helyes módszernek bizonyult az is,.hogy az alapszervezeti titká­­^ rokat más taggyűlésekre is_meghívták azzal a célzattal, hogy összefüggéseiben jobban ismerjék a 'SZÖVOSZ egész tevékenységét. Ilyen például, mikor az egyébként is egyik legjobb I-es alapszc.r­­vezet taggyűlésén, ahol a SZÖVOSZ kereskedelmi tevékenységét tár-, gyalták, résztvott a többi öt alapszervezeti titkár elvtárs is. Mint már fentebb jeleztük, a hutáskor alkalmazása nem okozott differenciát a párt és a gazdasági vezetők között. Az együttmű­ködő viszony, mint lényeges alapfeltétele a határozatnak abban kell, hogy megnyúl váriul jón, hogy biztosítva legyen az "egynyelvűn való beszólás" melynek különösen a határozatok megszületése után a végrehajtásban kell, hogy megnyilatkozzon. Ez az együttműködés elsősorban a SZÖVOSZ elnöke és a VB. titkára között van meg.Nincs 8U/26e9/196l/3o pld. ^ ____________________________________________±5>_________________________________________----te * ......... I I I , II I I .11 .1 1_____________________re , re re.__ í ___re ■___

Next

/
Thumbnails
Contents