Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1961-03-22

úgy gondoljuk, hogy ne legyen lehetőség arra, hogy a KÉM ter­vezői és a ÉM tervezői azt válasszák ki ami a legkedvezőbb számukra. . ’ A tipustervezésnél is előbbre mehetnénk. A tervezési idő és adminisztráció, amit szerződések megkötésé­re fordítanak, túl hosszú, Boncoljuk, de nem vonható kétségbe, » hogy mindent beleértve hosszú idő lenne, egyöntetűi véleménye ez a szakembereknek. Nincsen meg a kellő előfeltétel, hogy' tervszerűen tudjanak a tervező vállalatok ezzel a kérdéssel foglalkozni. A következő a pártszervezetek kérdése: nem akarom ismételni, amit Fekete elvtárs elmondott. A gazdaságosság irányában való kérdést nem veti fel élesen. Elmondjuk, hogy vannak jóindulatú törekvések, de nincsen szervezett harc. Az elmúlt időszakban fejlődés volt, de abban állapodtunk meg, hogy helyes élesen felvetni a kérdéseket. Van 2-3 kérdés, ami miatt nem tudunk előbbre jutni. Érdeklődéssel hallgattam Valentin és Gergely elvtársak felszólalását. Saját felelősségünket jobban ki kel­lett volna domborítani. Egyetértek azzal, hogy a tipizálás kérdését tágabb értelemben kell venni, ott ahol alkalmazták a tipizálási módszereket, szép eredményeket értek el. Itt is azt lehet mondani, hogy ez a kezdet kezedete és hallatlan tartalék van ennek irányában is. Meg kellene vizsgálni, hogy különböző katalógusok''kérdé­sében hogyan lehetne előbbrejutni. Felmerült, hogy a beruhá - zők legyenek a főfelelősök. A minisztériumokban olyan erők van­nak, akik nem lesznek képesek arra, hogy a világszínvonal te©h­­no légi áj ában tegyenek javaslatot. Pl. a KGM-ben szorgalmas em­berek vannak, de képességük nem üti meg a mértéket. Nincsen olyan beruházási apparátus, aki képes lenne megoldani a felada­tokat. Ezt világosán kell látni és úgy gondolom az a helyes módszer, amit a most készülő javaslat is célul tűz ki, hogy együtt kell működni a három érdekelt szervnek és valószínűnek látszik, hogy kielégítő változást nem tudunk elérni, de addig is mig elérjük, fel kell figyelni. Egyetértek Gergely és Valen­tin elvtárssal, hogy a normatívákat dolgozzuk ki. Nem hinném, tó Hogy megfelelő központi kézbe fogás érvényesüljön. Azért emli - tem .meg, mert ez éveic óta napirenden szereplő probléma» Java so­­lom, - ahol a bér és prémium rendszer ösztönző listásának vizs - gálatáről van szó - a jövőben a Munkaügyi Minisztériumot vegye bele, mert végső soro® neki lenne a feladata. Befejezésül, amit Sass elvtars felvetett: a tervező intézetek > fugget1enitettségének megteremtése érdekében helyes lenne, ha eoiV központi szerv fogná össze. Erről már többször volt sző, a tervhivatal, vagy egy másik szerv fogja össze. Helyes lenne az EM-től a tervezőket kivinni, mert házonbelül nem érvényesül a tárgyilagosság. Mi azért nem tettük ezt, mert sokkal alaposabb targyalasra van szükség, amely állami szinten foglalkozik ezzel, nem leüt volna helyes tenut melyebben az anyagba belemenni. A jé tervezői díjszabás elkészítéséhez megfelelő gonddal, sulv­­lyal és határozottsággal fogjunk hozzá. | — 2o — / •>

Next

/
Thumbnails
Contents