Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1961-02-01

IT - L Pl Tisztelt Pártbizottság! A Fegyelmi Bizottság 196o-ban végzett munkájáról szóló beszámolóban elsősorban arról kell számot­­adnom, hogy munkánkban milyen alapelvek érvénye­sültek, módszereink miként feleltek meg az álta­lános pártérdekeknek, és hogyan illeszkedett ez a pártmunka a pártmunka más területeihez. Célunk az volt, hogy a pártélet tisztasága, a pártegység felett őrködjünk, neveljük a párttagságot köteles­ségeinek elvégzésére, jogainak érvényesitésére. Ebből következik, hogy munkánknak vezérfonala a szervezeti szabályzat volt. A szervezeti szabály­zatot, az abban foglalt elveket szervesen egészí­tik ki a párthatározatok, amelyek konkrétan hatá­rozzák meg, hogy az egyes párttagok és a párt­­szervezetek mit és hogyan cselekedjenek a poli­tikai ós gazdasági munkában. 7 Minden ügyben, amely elénk került igyekeztünk pártszerü tárgyilagossággal, felderíteni az igaz­ságot. Az eseteket ok és okozat összefüggésben vizsgáltuk, figyelembevóve minden olyan lényeges körülményt, amely a párttal szemben elkövetett hibához vezetett. Ez a módszer megóvott bennün­ket attól a súlyos veszélytől, hogy saját párt­munkánkat a többi pártmunka fölé emeljük és el­szakítsuk a gyakorlati pártmunkától. Arra tőre­| te J

Next

/
Thumbnails
Contents