Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1961-12-28

«i8Bi*e*»yáes*ieiwwrett<rBti*^í 1 ff ■ • •■ • * *} ' ~ £'■ ■■ -;" ‘ . y ■' "■* 3 I a - íg *' . - A- * ’ ’! Iti «. 6 -> szakma kiemelését a többivel szemben, különösen pedig az összes elő­forduld szakma figyelembe vételét. Itt legfeljebb arról lehet szó, hogy a tananyagban még mindig előforduló holt anyag kiküszöbölésével hasznos, korszerű ismereteket kell nyújtani. Ez azonban a tanári tö - rekvéseken túl tankönyvi probléma is. Világnézeti, erkölcsi nevelés, szocialista együttélés Amikor megállapítjuk, hogy a meglátogatott érákon a tanárok zöme tuda­tosan használta fel a tananyag-adta politikai] erkölcsi lehetőségeket, meg kell mondani ,„ hogy a jobb nevelői munka érdekében csak ezek a le­hetőségek nem elégségesek. A korhatár leszállításával, a fiatalkorúak számának növekedésével mind nagyobb nevelői feladatok hárulnak az esti iskolára. Annál is inkább az iskola feladata hallgatóinak politikai nevelése, hiszen az üzemben semmilyen ideológiai oktatásban nem vesznek részt éppen az iskolába - járásra való hivatkozással, ta Harmadik éve tartunk havonta osztályfőnöki érákat /a gimnáziumban több esetben valamelyik tantárgy rovására/ esetleg tanítás’ előtti, illetve utáni órákban. Szükségesek, hasznosak is, de jelenleg már sok­kal többet kell tenni ezen a téren. Szükséges lenne ideológiai, poli­tikai kérdéseknek érarendszcrü tanitása. Nagymértékben hozzájárulna ez más tárgyak anyagának jobb megértéséhez ás, hiszen egy-egy óra az­zal megy el, hogy a tanár alapfogalmakat kénytelen magyarázni. A „szociali sta együttélés kialakítása érdekében jé kezdeményezés a gim- .1 náziumban a hallgatók önkormányzatának kiépitóse. Egyelőre azonban a 1 formai feladatok megoldásán alig jutott tül a tevékenységük. A hallga­tok materiali sta világnézetének erősítését szolgálják szocialista ünne­peinken az iskolákban tartott megemlékezések. Iskola, üzem, szülők kapcsolata taAz üzemmel való jé kapcsolat kialakítása terén is legelőnyösebb hely­zetben a technikumok vannak, hiszen csak kevés üzemmel kell kapcsola - tót tartaniok. A gimnázium korlátozott lehetőségeket nagymértékben kihasználja. Az elmúlt tanévben tartott szülői értekezletre több vállalat küldte el tanulmányi felelősét /ÉM. 41., Fővárosi Villamos Vasút, KÖZÉRT Központ/ és igen sok szüj.J is megjelent. Az értekezlet legnagyobb tanulsága mindhárom fél részéről az volt, hogy csak közös erőfeszítéssel dolgoz­hatnak eredményesen, A függetlenített tanárok üzemlátogatásainak majd­nem minden esetben konkrét eredménye van. Az István téri általános is­kola pl. levélben kért támogatást a volt 23. Épitőipari Vállalattól, de hosszú ideig választ nem kapott a tanulók kimaradásait illetően. A tanulás ösztönzésére jő gyakorlat alakult ki a gimnáziumban., ahol a tanulók részvételével ünnepélyes keretek között nyújtják át a könyvju­talmat a kiváló tanulóknak. Y) (p _ __ f__

Next

/
Thumbnails
Contents