Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1960-02-10
F - jsr\ elvégezhetnek, polibikailag többet mond számukra, mintha "akadémia" óimért csinálna)! problémát. Amikor a Politikai Bizottság a határozatot meghozta még nem gondoltak arra a körülményre, hogy "kakáé áa" csak a Minisztertanács határozata alapján jöhet létre. Erről később vita folyt. Az elvtársai, amikor az iskolát elkezdték, azt hitték, hogy az elvégzése után azonnal külföldre kerülnek. Amikor' kiderült, hogy nem ahonnal kerülnek ki - megsértődtek. Mi próbáltuk megmagyarázni, hogy bizonyos gyakorlatra szükség van. Ezzel a kérdéssel egészen Kádár elvtársig mentek el. Hogy nem volt szó vállalati gyakorlatról - az nem igaz. Először csak az "első év tematikája volt kidolgozva. A második év tematikáját az első év eredményeitől tettük függővé. Az akadémia egyes hallgatóival baráti alapon közölték, hogy igazgató lesz, külföldre megy stb. Ez a hangulatot a többiek között nagyon el| rontotta. A munkásosztály vezető szerepének az értelmezése:az akadémián elterjedt, hogy az Államgazdasági Osztály nem akar munkáskádereket vinni a külkereskedelem területére. Nem mondom, hogy szándékos, de minden esetre téves információ alapján alakult ki ez a hangulat. y Az elvtársa)! nem látják, hogy hova fognak kerülni. Azt tartanám helyesnek, ha az akadémistákkal egy adott helyen először összejönnénk és ezeket a kérdéseket alaposan me0beszélnénk. Sebes Sándor: A külkereskedelem létszáma az ellenforradalom előttihez viszonyítva hogyan alakult ? f Kálmán Sándor: 1955-höz viszonyítva 28 %-kal nőtt. Dr.Kardos Géza; A szakmai vezetők felé hogyan léptek fel, hogy ezekkel a bekerült munkáskáderekkel beszéljenek ? A pártszervezet vagy a személyzeti osztály ? Tudunk mi arról, hogy ki vitte ki a munkásosztály szerepét ^ elferdítve ? Szabó elvtárs: Az elmúlt időszakban az elvtársak egy része igen komolyan és gondosan foglalkozik a tanulással. Ez megmutatkozott abban, hogy néhány esetben kint jártak nálunk, különböző tájékoztatókat adtak. Az elmúlt időszakban azonban különböző dolgok zavarták az elvtársakat. En azt hiszem, hogy nem kellene úgy mondani, hogy kényeztették az elvtársakat, hanem az akadémia résztvevői valóban szerepet szántak maguknak a külkereskedelemben. A káderezésnél nem a helyes beszéd volt az elvt írsakkal. Az elvtársainkat n hány helyen úgy engedték el ide, mintha attasé-iskolára mentek volna. Ezek ma is kijárnak a régi munkahelyeikre és istennek nézik őket. A másik dolog, hogy bizonyos Ígérgetések vannak. Én is tudok arról, hogy egy elvtársnak azt mondták, külföldre megy. Ezek nem rossz dolgok, de nagyon keverik a hangulatot. Mi ezt a dolgot nagyon alaposan próbáljuk megfogni. A munkás osztály vezető szerepének a kérdése: tudomásunkra jutott, hogy a minisztérium területén különböző viták vannak. Es ezt a vitát' úgy csinálták, hogy a javulás létszám, vagy minőség kérdése. Egy vezetőségi ülésünkön kint voltak a minisztériumi pártbizottság részéről. I | Al 1 J mi ' " —— ‘ ’ ~-. fififi.fi-ő. • \fi ■ . 'fi . fi;. /