Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-07-27

jgms«imsiafi*a6iii*weeiw*i gj tel mm mt> adni, hanem azzal védik ha távol tartják a párttól az elsősorban gaz­dasági előnyökre törekvő embereket. A kerületi PVB is főleg ilyen ese­tekben utasítja el az alapszervezetek egyik-másik javaslatát. Pl. A volt MDP tagok közül is sokan kérték az elmúlt időszakban felvételüket. Egyrészük kommunista őszinteséggel belátja, hogy hibázott amikor elmu­lasztotta az átigazolást, ezt elsősorban az ellenforradalom alatti és utáni politikai zavarnak ós gyengeségnek tudja be és elmondják, hogy szégyenük, hogy abban a nehéz helyzetben nem segítették a pártot. Az azóta eltelt közel négy óv alatt szakmai xnunkájukkal, emberi magatartá­sukkal, a párt politikája mellett való nyilt kiállásukkal azonban igye­keztek érdemet szerezni arra, hogy ismét párttagok lehessenek. A volt MDP tagok másik része viszont nem őszinte, elkövetett hibáját mások ss hibájaként igyekszik feltüntetni, vagy azzal indokolja nehéz időben a párttól való elmaradását, hogy akkor az ellenforradalom után nem akart olyan látszatba kerülni, hogy előnye legyen a pártba való belépésből. Volt MDP tagoknál és más esetekben is az alapszervezetek egyre kevésbbé veszik figyelembe az ellenforradalom alatt ósután tanúsított magatartást. Fel kell hivni tehát az alapszervezetek figyelmét a párt célkitűzéseinek érvényesítésére a tag- ós tagjelölt felvételeknél ós arra, hogy a foko­zódó feladatok laellett is alaposabban, szervezettebben, politikusabban válasszák ki a párt uj tagjait. A Szervezeti Szabályzat előírja, hogy milyen követelményekkel lépjünk _ fel a párttagok felé: " "Élen járjon a termelésben, példát mutasson a munkafegyelemben és az állampolgári kötelességek teljesítésében, fedhetetlenül éljen. Védje és szilárdítsa a szocialista tulajdont, őrködjék a népi demokratikus álíamrend törvényein, rendjén, fegyelmén, dolgozzék minden erejével a párt, a dolgozó nép, a haza javáért." Az alapszervezetekben folyó politikai munka színvonala határozza meg, hogy mennyire tartják szemelött a felvételeknél ezeket a követelményeiét. A tapasztalat szerint a felvételek számszerű növekedésével bizonyos mér­tékben csökken az igényesség a jelöltekkel szemben. Természetes az, hogy a jelöltek nem hibátlan emberek. A jelöltségre való nevelés, a tagjelölt­ségi idő, de a tagsági idő maga is szüntelen fejlődési lehetőséget je­lent és törekvést az emberi hibák kiküszöbölésére. Még ezt figyelembe véve Is érezhető a követelmények csökkenése, a tagjelölt hibájának el­nézése, túlzott megértés a tagjelölt magatartásbeli, politikai, vagy szakmai tevékenységében jelentkező hiányosságaival szemben. Nem lehet elfogadni egyik-másik alapszervi vezetőségünknek azt az érvét, hogy _ 23 J ■mm- —— ■ .............................—................■- — . ........................................... ........ — ■ — — —— ——-------------------------------------------------------nwr r

Next

/
Thumbnails
Contents